Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Lady Gaga

Alakulás éve: 2001   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Stefani Joanne Angelina Germanotta, művésznevén Lady Gaga (New York, 1986. március 28.) amerikai énekesnő, dalszerző és színésznő. Gagára olyan glam rock zenészek hatottak mint David Bowie és Freddie Mercury, és popzenei előadók mint Madonna és Michael Jackson. A Queen Radio Ga Ga című száma inspirálta művésznevét, a Lady Gagát. Gaga ezt mondta: „Imádtam Freddie Mercuryt és a Queen slágerét, a Radio Ga Ga-t. Ezért is imádom a nevemet. Freddie egyedi volt – egyike a legnagyobb egyéniségeknek az egész popzenében." Leginkább bátorító üzeneteiről, öltözködéséről és élő előadásairól ismert.
 
Gaga eredetileg színházakban lépett fel, középiskolai darabokban szerepelt, majd a New York Egyetem Tisch School of the Arts nevű művészeti tagintézményének CAP21 képzésére kezdett járni, ám félbehagyta tanulmányait, hogy elkezdhesse zenei karrierjét. Miután otthagyott egy rockbandát, amely a Lower East Side avantgárd zenei színterén mozgott, és a Def Jam Recordings kiadó szerződést bontott vele, Gaga a Sony/ATV Music Publishing-nek kezdett dolgozni dalszerzőként. Ott Akon R&B énekes felfigyelt hangi adottságaira, aki segített neki, hogy leszerződhessen az Interscope Records-hoz és saját kiadójához, a KonLive Distribution-höz.
 
2008-ban megjelent The Fame című debütáló albuma kritikai és kereskedelmi szempontból egyaránt nagy sikert aratott, és olyan világslágerek jelentek meg róla kislemezként, mint a Just Dance és a Poker Face. Ezt követően 2009-ben adták ki hasonlóan kitörő sikerrel The Fame Monster című középlemezét, rajta három újabb világszerte első helyezéseket elérő számmal, a Bad Romance-szel, a Telephone-nal és az Alejandróval. Born This Way címmel 2011-ben jelent meg második nagylemeze, amely több mint 20 országban került az eladási listák élére, köztük az Egyesült Államokban is, ahol több mint egymillió példányt adtak el belőle megjelenése hetén. Címadó dala a megannyi slágerlistás siker mellett az iTunes történetének leggyorsabban fogyó száma lett. 2013-ban kiadott Artpop című harmadik nagylemeze első lett az amerikai albumeladási listán, és megjelent róla Applause című slágere. 2014-ben Tony Bennett-tel közös dzsesszalbumot adott ki Cheek to Cheek címmel, amely zsinórban harmadik első helyezett lemeze lett az Egyesült Államokban. Az Amerikai Horror Story: Hotel című sorozatban nyújtott alakításáért 2016-ban Gaga Golden Globe-díjat kapott.
 
Világszerte 27 milliós albumeladásával, és 146 millió példányszámban értékesített kislemezeivel minden idők egyik legtöbb zenei kiadványt értékesítő előadója. Elismerései között szerepel 12 Guinness-rekord, hat Grammy-díj, illetve ő kapta a Dalszerző Hírességek Csarnokának első Kortárs-Ikon díját. Divatikon életműdíjat kapott az Amerikai Divattervezők Tanácsától, rendszeresen bekerül a Billboard év végi sikerlistáiba, illetve a Forbes legbefolyásosabb és legnagyobb bevételt elérő embereit rangsoroló listáiba. 2013-ban a Time magazin Gagát a második legbefolyásosabb személynek választotta az elmúlt évtizedet tekintve, illetve 2015-ben a Billboard az Év Nőjének nevezte. Ismert jótékonysági és társadalmi tevékenységeiért, köztük küzd az LMBT-jogokért, a HIV/AIDS megelőzéséért illetve létrehozta a Born This Way Alapítványát.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2