Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Spoon 21

Alakulás éve: 2013       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A budapesti Arany János Gimnázium tanulóiból - Grósz Márton énekesből; Teremy Kristóf dobos, vokalistából; Földesi Péter gitáros, vokalistából és Nagy Miklós basszusgitáros, vokalistából - verbuválódott Spoon 21 zenekar 2013 óta zenél együtt.
 
Az első nagy mérföldkő volt, hogy jelentkeztek a 2014-es X-Faktorba, ahol Tóth Gabi mentoráltjaiként a nyolcadik élő adásig jutottak. A Dal 2015-ben Keep Marching On című dalukkal a legjobb négybe kerültek. A dal szerzője egy 2014 nyarán történt balatonfüredi utcazenélés közben figyelt fel rájuk, amikor Heinz Gábor Learning To Let Go című dalát játszották.
 
A 2016-os évben az első saját albumon dolgoztak, ezen kívül nyáron sor került egy egy hónapig tartó európai utcazene turnéra. Zenéltek Berlinben, Amszterdamban, Londonban, Párizsban és Mallorcán. Szeptemberben egy londoni színházkoncertet adtak.
 
2016. december 8-án bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorába, A Dal 2017-be bejutott az együttes Deák című dala, melyet a zenekar tagjai szereztek. Először 2017. január 14-én, az első válogatóban léptek színpadra, ahol a zsűri és a nézők szavazatai alapján továbbjutottak a február 10-i első elődöntőbe.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek