Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Neoton Família

Alakulás éve: 1965       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Neoton együttest Pásztor László és Galácz Lajos alapította 1965-ben. Három év múlva 68-ban a Neoton megnyerte az Országos Ki mit tud? vetélkedőt a „Nekem eddig Bach volt mindenem” című dallal. Ugyanebben az évben még megjelent a „Kell, hogy várj” a zenekar első olyan sikere, ami a mai napig a legnagyobb slágernek számít a zenekar történetében. 1971-ben jelent meg az első Neoton nagylemez, „Bolond város” címmel. Ezen a lemezen Pásztor, Galácz és Balázs Ferenc mellett játszott Som Lajos basszusgitáron és Debreczeni Ferenc. 1972-ben Jakab György és Tiboldy János csatlakozott Pásztorhoz, Galáczhoz és a Debrecenit még korábban felváltó Ambrus Zoltánhoz. Többféle követhető stílus is felmerült a fiúk fejében, amit végül az 1972-es Ki mit tud?-on feltűnő lány vokál, a Kócbabák – Pál Éva, Csepregi Éva, Fábián Éva - csatlakozása döntött el véglegesen. Számtalan rádiófelvétel készítése és Tiboldy kiválása után Neoton és a Kócbabák néven megjelent a Menedékház című album.
 
Közösen készített lemezük után 1977-ben felvették a Neoton Família nevet. Egy turné közben, 1977-ben jelentette be az alapító Galácz Lajos, hogy kiválik a zenekarból, és a zene helyett a családjának szenteli inkább az életét. Hosszas keresgélés után vette át az ő helyét Baracs János, aki mindvégig a Neoton basszusgitárosa maradt. 1978-ban egy angol nyelvű lemezt készítettek, amit egy már teljesen új hangszerelésű, új stúdiótechnikát alkalmazva követte a Napraforgó album, 79-ben. Közben Ambrus Zoltán és Fábián Éva távozott, mivel dobosra szükség volt Bardóczi Gyulának ajánlották fel a lehetőséget, aki csak abban az esetben vállalta ha az akkori zenekarából vele jöhet Végvári Ádám is, így már újabb felállásban kezdtek dolgozni.
 
A Santa Maria dalra viszont felfigyeltek a MIDEM Fesztiválon elsősorban a spanyolok, majd rajtuk keresztül a japánok is. Ekkor kezdtek Newton Family néven külföldön is sikert halmozni. Spanyolország, Japán, Dánia, Németország, Mexikó, Brazília, Argentína, Dél-Korea néhol többször is megfordultak, sikeresen. A Santa Maria sikerét külföldön a Don Quijote követte, itthon Marathon majd A Familia lemezek. Nagy esemény volt a zenekarnak, hogy Japánban egy 42 koncertből álló turnét csináltak, amiből koncert album is készült.
 
1983. január 1-én Pál Éva kilépett, így előtérbe került Csepregi - Végvári - Baracs. 1983-tól Lukács Erzsi mint vokálos lépett be, aki mellett időközönként cserélődtek a vokálos lányok: Stefanidu Janula, Liener Márta, Juhász Marika, és Schaffer Edina. Említésre méltó, hogy 1983-ban a Tokiói Yamaha Grand Prix Fesztiválon, az Ádám és Éva duett a Neoton dalával Nagy Díjat nyert, a daluk címe: Holnap hajnalig, angolul – Time goes by. Három év múlva Koreában a Seoul Song Festival –on előadói díjat nyertek a „Love is Magic” dalukkal Több mint harminc nagylemezük jelent meg idehaza. Neoton lemezek, szóló lemezek, duettek, Super Hits-ek. Itthon több mint 5 millió hanghordozót, míg külföldön 1 millió körül adtak el.
 
A Neoton Família 1990 elején a menedzser halálát követően feloszlott. A zenekar vezetője, Pásztor László 1990-ben a Neoton kapuját végleg becsukta, az elkövetkezendő évek folytatásában két fontos eseményt említ meg, a Neoton Familia 1998-as Budapest Sportcsarnoki és 2005-ös Puskás Ferenc Stadioni koncertet tartja számon. A továbbiakban a volt tagok külön-külön bizonyos formációkban folytatták a zenélést.

Két együttes jött létre, illetve Lukács Erzsike szóló pályát kezdett. Az Éva-Neoton Csepregi Éva, Végvári Ádám, Baracs János, Schaffer Edina, Rajcs Renátával, Erdélyi Gáborral és Herpai Sándorral kiegészülve, és az új Neoton Pásztor László, Jakab György, Bardóczi Bardóczi Gyula, Juhász Marika, Pál Éva, Szulák Andreával és Borhy Miklóssal kiegészülve. Pár év siker után ezen felállások megszüntek, de néhány tag szólóban folytatta munkáját. 1996-ban szomorú esemény fedte be a valamikori zenekar életét. Jakab György és Juhász Marika távozott az élők sorából. Talán ez is kéztette a volt tagokat, és összehozta egy Neoton Família koncertre 1998-ban a Budapest Sportcsarnokban. A közönség unszolására, és a sikereket tekintve 2005-ben több tízezer ember előtt megismétlődött a Neoton Familia összeállás, sikerrel a Puskás Ferenc Stadionban. 2009-ben a Budapesti Operettszínház bemutatja a Szép nyári nap című musicalt ami a legsikeresebb Neoton dalokra írodott. Az ezredforduló előtt és jelenleg is az egykori Neoton néhány tagja folyamatosan dolgozott… Pásztor László a Magneoton Kiadó vezetőjeként, Bardóczi Gyula az Old Boys zenekarba, Fábián Éva és Stefanidu Janula szólóban, Csepregi Éva – Végvári Ádám-Baracs János, Heatlie Dáviddal, Lukács Lászlóval és Lukács Andreával kiegészülve Neoton Sztárjaiként járják az országot…

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2