Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Little Mix

Alakulás éve: 2011   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Little Mix A brit X Factor 8. szériájában alakult meg, és ők lettek az elsők, akik csapatként megnyerték a versenyt. Eredetileg Rhythmix-ként indultak, de kénytelenek voltak változtatni, miután kiderült, hogy ezen a néven már működik egy gyermekalapítvány Brigtonban.
 
Jade Thirlwall (aki már előtte kétszer is jelentkezett), Perrie Edwards (Észak-Shield-ből jött, mint Jade), Jesy Nelson (aki Romfordból költözött Kelet-Londonba) és Leigh-Anne Pinnock (High Wycomb-ból), eredetileg szóló énekesként mentek a meghallgatásra, de a táborba kerülés előtt bandává alakultak. Miután lenyűgözték Jessie J-t és mentorukat, az N-Dubz énekesnőjét, Tulisa Contostavlost a Judges House-ban, bejutottak az élő showba, ahol kitörtek a kezdeti esélytelenebb állapotból. A műsor után leszerződtek a Syco Music kiadóval, majd kiadták első, a győztes dalukhoz készült kislemezüket Cannonball néven.
 
Első albumukat 2012. november 19-én adták ki DNA címmel. Nyolc országban volt a top 5-ben, köztük az Egyesült Királyságban, ahol a 2. helyen debütált és az Egyesült Államokban, ahol a 4. volt a Billboard 200-as listáján. Ezzel ők lettek az első lánycsapat a The Pussycat Dolls óta, akiknek a debütáló albuma benne volt a legjobb 5-ben az USA-ban, valamint a legmagasabb lista-helyezést is elérték, ezzel megdöntve a Spice Girls rekordját, akik az 1996-ban debütált Spice albumukkal az ötödik helyet szerezték meg.
 
A Little Mix több mint 5 millió kislemezt és 2,5 millió albumot adott el világszerte.
 

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2