Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

SuperStereo

Alakulás éve: 2008   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Laskai Viktor 2008-ban alapította a SuperStereót, ami négy évig önálló DJ projektként működött, miközben ő a Péterfy Bori & Love Bandben is dobolt. Időközben ráakadt Darabos Dávid énekesre, és a 7 lépés című első közös dalukban annyira összecsiszolódtak, hogy elhatározták, együtt folytatják, és zenekart szerveztek maguk köré, így alakult ki a végleges SuperStereo felállás.
 
A Magneoton hamar felfigyelt a formációra, és a Bent a neved című, mára gigaslágerré vált felvételt már közösen indította útjára a banda és kiadó. A fülbemászó dal innovativitása és izgalmas refrénje mellett sem a szakma, sem a közönség nem ment el szó nélkül. A szerzemény nemcsak a legnagyobb videómegosztón pörgött nagyon, a legtöbbet Shazamozott magyar dal volt hónapokon keresztül, és a VIVA Chart Show összesített listáján is az első helyen végzett.

A Bent a neved sikere óta a SuperStereo több dalt is megjelentetett: 2016 januárban érkezett a nagyon hangulatos Hotelszoba, amelyhez klipet is forgattak a srácok. Később két lyric videót is bemutatott a zenekar, majd az összes régebbi és új számot egy EP-be gyúrták. A Bent a neved EP 8 SuperStereo felvételt tartalmaz.

Időközben a csapat bejutott a VOLT Produkció által létrehozott NAGY-SZÍN-PAD "tehetségmutató" programjába, aminek köszönhetően vélhetően még nagyobb ismertségre tesznek szert. Bár nem kell őket félteni, koncertek terén is jól állnak. 2015-ben imádta őket a közönség a Wellhello őszi turnéján, de önálló fellépéseiken is szétszedték a házat.

A csapat rendhagyó felállásban játszik: Viktor a DJ pultnál kever és elektromos dobon dobol, Horváth István gitározik, Mendre János szintetizátoron és egyéb kütyükön "varázsol", Darabos Dávid pedig az éneklés mellett néha gitározik is egy-egy dalban. Így egyfajta live zenével felturbózott speciális DJ szettet kapnak a koncertlátogatók.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek