Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Patikadomb

Alakulás éve: 2013       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Patikadomb elnevezésű formáció 2013 novemberében kezdte meg működését. Az akkor még három embert (Ujvári Gyula, Dobos Gábor, Somogyvári Dániel) számláló együtteshez még az év végén csatlakozott Kátai Tamás. A zenekar stílusát tekintve különféle zenei hatásokból építkezik. Az alternatív rock, az electronica, és a pop elemei egyaránt megtalálhatóak zenéjükben.
 
2014. január 29-én jelent meg a banda első EP hosszúságú hanganyaga, Nefelejcsutca címmel. A Nefelejcsutcán található dalok közül, a Felhívás keringőre rotációba került a Petőfi Rádióban. A banda eddigi legnagyobb sikereként könyveli el, hogy 2014 októberének végén, felléphetett a Hiperkarma Halloween-en, (Patikadomb, Bermuda, Hiperkarma) amely a Hiperkarma visszatérő és lemezbemutató bulija is volt egyben. A Süssön című dal, amely már az 1G Records gondozásában jelent meg szintén pozitív fogadtatásban részesült. Először az MR2 – Petőfi Rádió Vadonat című műsorában volt hallható 2015. június 21-én, majd rotációba is bekerült.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek