Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Children of Distance

Alakulás éve: 2006   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Hip-Hop
Egy halva született ötletnek indult, miszerint majd az egymástól több száz kilométer távolságra lévő srácok, akik soha nem látták, nem hallották addig egymást élőben, majd csinálnak egy lemezt. A csapat története 2006. június 2-ától íródik. Sub Bass Monster internetes fórumának köszönhetően figyeltek fel egymásra a csapat tagjai, és rövid levelezés után meg is alapították az együttest. A csapat 2006-ban gondolt egyet és elkészítette első nagylemezét Egyedül a világ közepén címmel. A lemez kezdő szárnypróbálgatás, stíluskeresgélés volt, ezért nem is került a nagyközönség elé a korong. Összesen 4 példány készült belőle, melyekből 3 a csapat, egy darab pedig Sub Bass Monster birtokában van.

2007-ben a hiphop.hu által évente megrendezett díjátadó gálán a Beforratlan sebek bekerült az év öt legjobb dala közé, 2008-ban ez az Emlékezz Rám-nak sikerült, valamint az év csapata és év albuma kategóriában Csapó Kettő című lemezükkel is jelölve voltak.

Ekkor szabadult el a pokol körülöttük. Azon kapták magukat, hogy magyar előadóként, stíluson belül, később stílustól függetlenül, elsőként hagyták el az 1 millió kattintást, majd a 2 milliót, a lemez dalai közül pedig szinte minden dal 1 millió fölött állt, de akad, ami a 2 milliót is elérte. Egyszer csak elkezdődtek a felkérések, koncert itthon, koncert külföldön, televízió, rádióműsor.

2009-ben újra történtek olyan dolgok, amiket dalba kellett foglalni. 2010. október 4-én megjelent a 333 km című legújabb nagylemez, melyről az Emlékezz rám 2 című klip 1 év alatt elérte a 4 milliós nézettséget, a Kedves naplóm pedig átlépte az 1 milliót.

2011-ben jelölték őket a Bravo Otto díjra, mint legjobb új előadó, és VIVA Comet legjobb új előadó, és legjobb együttes kategóriákban is, amiből a legjobb együttesnek járó gömböt el is hozták.

2012. a negyedik nagylemez megjelenése az együttes életében: Az új lemez a IV. felvonás címet kapta, melyről több dalhoz videoklip is készült. Ez az év is a siker éve a csapatnál. Megnyerték a 2. Comet gömbjüket, és a Bravo Otto gálán is az év együttese díjjal köszönték meg rajongóiknak a támogatást. Transilvanian Music Awards 2012 elnevezésű díjkiosztó gáláról, ahol erdélyi és magyarországi előadók részesülnek elismerésben szintén elhozták a legjobb együttesnek járó díjat.

2013. Több, mint 250.000 Facebook rajongó. A leghallgatottabb magyar együttes a youtube-on: 65 millió lejátszás. Még Messinek is ritkán jön össze, hogy két egymást követő meccsen mesterhármast rúgjon, pedig neki hetente van rá lehetősége. A Children Of Distance-nek sikerült, ami még csapat kategóriában senkinek sem a VIVA COMET-en. 2013-ban is Őket szavazta meg a közönség a legjobb együttesnek. Ezzel a díjjal 3 egymást követő évben lettek a legjobbak. A VIVA COMET díj mellett a BRAVO OTTO díj is a csapat kezébe került. Az arany indiánt is a legjobb együttes kategóriában a csapatnak ítélte a közönség, csakúgy, mint tavaly, így a Bravo Otton sikerült duplázni. A Transilvanian Music Awards 2013 erdélyi díjkiosztó gálán az év legjobb hip-hop slágere a Sajnálom lett.
 
2014-ben a Facebookon 400.000 rajongó és a youtube-on lévő dalok össznézettsége is meghaladja már a 100 milliót. Legújabb daluk a Nem menekülök el hihetetlen népszerűségét az is jelzi, hogy a júliusban megrendezésre kerülő szegedi kajak kenu ifi VB-nek a hivatalos dala lett. Eben az évben is VIVA COMET díjjal jutalmazta a közönség a fiúkat. A legjobb együttes és a Superfun gömböt is ők vihették haza. A rajongók legnagyobb örömére létrejött a COD tábor, ahol 5 napot az együttessel közösen tölthettek a jelentkezők.
 
2015 volt az együttes életében a legfontosabb mérföldkő, a fél-playback fellépések mellett végre a legtöbb rendezvényen megmutathatták magukat a közönségnek élő zenekarral. 70 percben a legismertebb dalaikat adták elő és több ezres közönségek énekeltek velük. Fesztiválok, városi rendezvények… több mint 100 fellépés.
Jöttek az új dalok, Lehetne jobb az életem, Tegnap láttalak, Inkább veled.  Szerepeltek az RTL Klub legnézettebb sorozatában az Éjjel Nappal Budapestben, ahol Önmagukat alakították és rengeteg pozitív visszajelzést kaptak. Az év végét a rajongókkal közösen az A38 színpadán teltházzal ünnepelték.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • 3
  • Oldalak száma: 3