Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Caramel

Alakulás éve: 2004   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: R & B
Molnár Ferenc, művésznevén Caramel 1982. február elsején született Szolnokon.
 
16 éves koráig Törökszentmiklóson élt 3 testvérével, édesanyjával és nevelőapjával. Nagy fordulópont volt életében amikor autóbalesetben elhunyt kisöccse. Ebben az időszakban eltávolodott szüleitől. 17 éves korában elhagyta a szülői házat, hogy saját életet kezdjen. Régóta foglalkozott az énekléssel. Sokáig próbálkozott kiadóknál demóival, de sorra utasították el. Caramel becenevét egyik barátjától kapta, de akkor még nem sejtették hogy ezen a néven fogja megismerni az egész ország.
 
2004-ben jelentkezett a Megasztár második szériájába, ahol eljutott az élő show-ig. 2005. április 30-án 12 000 ember előtt énekelt a Papp László Arénában. A szavazók Palcsó Tamás ellenében, 60-40% arányban őt hozták ki győztesnek. Caramel amellett, hogy elkészíthette első lemezét, egy lakás és egy autó tulajdonosa is lett. Az eredményhirdetés után elénekelte a slágerré vált Szállok a dallal című számot. A Szállok a dallal című slágerének angol nyelvű feldolgozása Amerikába is kijutott, felkerült Walter Belcher lemezére. 
 
2005-ben jelent meg az első lemeze A döntőkben elhangzott dalok címmel, melyen Caramel a Megasztár döntőiben énekelt legjobb dalai hallhatók. Még ugyanebben az évben megjelent első önálló albuma Nyugalomterápia címmel, amelyre már több saját dala is felkerült. Az album egy hét alatt aranylemez lett, mára pedig már kétszeres platinalemez. Az albumról két kislemez jelent meg: a Szállok a dallal és a Várt váratlan című dalokból. Ez év december 21 és 22-én megtartotta első lemezbemutatóját, ahol vendégként Lerch István, Bartók Eszter és Pápai Joci is fellépett.
 
2006-ban megjelent harmadik albuma Újrahnagolva címmel. Erről az albumról három maxi is kikerült, a Mennem kell, a Párórára és a Te vagy aki kell.

2010. március 12-én jelent meg negyedik nagylemeze Lélekdonor címmel. 2011-ben szerepelt a Nagy Duett című showban Trokán Nóra oldalán, akivel meg is nyerte a műsort. December 21-én napvilágot látott ötödik albuma, ami a Vízió címet kapta. 2011. december 29-én tartotta első önálló nagyszabású szuperkoncertjét a Syma csarnokban, melyet évek óta először neki sikerült teljesen megtöltenie.
 
2012-ben az Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválógatóján a legjobb négy közé jutott, de a bakui showba már nem sikerült kijutnia. Ebben az évben elindult Magyarországon is a The Voice tehetségkutató műsor, melyben mint mester vett részt. 2012. december 7-én teltházas koncertet adott a Budapest Sportarénában, a Kodály Filharmonikusokkal kiegészülve, melyen legnagyobb slágerei hangzottak el szimfonikus formában.
 
2013-ban a TV2 Süss fel nap! nevezetű kampányának a nagykövete lett.
Ehhez a kampányhoz készült el a Süss fel nap! című dala.
2014. október 31-én megjelent 6. lemeze Epicentrum címmel.
2015-ben Az ének iskolája egyik zsűritagja.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2