Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Zedd

Alakulás éve: 2002   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Alternatív/Elektro
Anton Zaslavski művésznevén Zedd, 1989. szeptember 2.-án született Saratovban, a Szovjet Unióban.
 
2002-ben még a Dioramic bandában zenélt, de a Justice ✝-albumának meghallgatása után egy életre elkötelezte magát az elektronika mellett. 2010-ben két, a Beatport által kiírt remixversenyt nyert meg: egyik nyertes munkája a Skrillex Scary Monsters and Nice Sprites című számából készített átirat volt, amely fel is került amerikai pályatársának Grammy-díjas lemezére. Hamarosan már saját számaival hódított, leigazolta az Interscope Records és ezután indult csak be karrierje igazán: a Foxes-zal közös Clarity-ért Grammy-t kapott, míg Ariana Grande-val közös számuk, a Break Free a Billboardon a negyedik helyig jutott, de volt olyan chart, ahol a lista élén végzett.
 
A dalszerzőként és producerként is elismert aranyifjú Lady Gaga Artpop lemezén három számot jegyez, ő volt a producere Namie Amuro Heaven és Eva Simons I Don’t Like You című számának, valamint Max Martinnal együtt írták meg Justin Biebernek a Beauty and a Beat-et. 

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek