Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Veréb Tamás

Alakulás éve: 2003   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Veréb Tamás színész, énekes 1994. február 8-án született Miskolcon. Gyermekként is a színház és művészet világában mozgott. Kapcsolata az előadóművészettel 9 éves korában kezdődött, amikor megkapta a Miskolci Nemzeti Színházban megrendezett Isten pénze musical egyik gyermek szerepét. 2010-ben két újabb szerep következett: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon került sor a Szegény gazdagok és a Robin Hood musicalek ősbemutatóira, az előbbiben Kálmán, az utóbbiban William szerepét játszotta. A Budapesti Operettszínházban 19 évesen megkapta Rómeó szerepét, ilyen fiatalon egyedüliként az országban. Ezért a szerepéért 2014-ben megkapta az „Év felfedezettje” díjat, illetve az Évad legígéretesebb ifjú művésze díjat, a Marsallbotot. Azóta rendszeresen játszik az Operettszínházban, többek közt ezen szerepeket: Mozart: Mozart,  Elfújta a szél: Ashley, Miss Saigon: Chris, Fame: Nick
 
12 éves kora óta tanul énekelni, az utóbbi 4 évben pedig könnyűzenei tanulmányokat is folytat Magyar Hajnal stúdiójában, illetve rendszeresen vesz részt ezzel kapcsolatos szemináriumokon, előadásokon. 2016-ban diplomázott Klasszikus Ének szakirányon a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Egyetemen. Ezen kívül sikeresen szerepelt már számtalan magyar és nemzetközi énekversenyen, valamint fellép musical rendezvényeken, jótékonysági gálákon. 2007 és 2010 között négyszer nyerte el a MOL Tehetségtámogató program egyéves ösztöndíját, mely tehetséges fiatal művészek és ifjú tudósok szakmai fejlődését segíti. Ennek keretein belül a Papp László Budapest Sportarénában is énekelt már. Rendszeresen együtt zenél a The FR Lab elektronikus zenei formációval, közös zenekaruk a The SunCity Rockets néven fut.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek