Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Tarja

Alakulás éve: 1996   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Metal
Tarja Soile Susanna Turunen-Cabuli (1977. augusztus 17. –) finn énekesnő, a Nightwish együttes volt énekese.
 
A tehetségére akkor figyeltek fel először, amikor elénekelte az Enkeli taivaan (a From Heaven Above to Earth I Come finn változata) című dalt, ám ekkor még csak három éves volt. Ezekután csatlakozott egy templomi kórushoz, és elkezdett énekórákra járni. Hat éves korában pedig elkezdett zongorázni is. Kicsit idősebb fejjel többek között Whitney Houstont és Aretha Franklint hallgatott. Később a klasszikus zene felé sodorta a sors, így sokszor hallgatta Sarah Brightmant, különösen a The Phantom of the Opera (Az Operaház Fantomja) című dalt, és ennek hatására döntött úgy, hogy ezentúl erre a műfajra fog összpontosítani. Tizennyolc évesen költözött Kuopio-óba, hogy a Sibelius Akadémián tanulhasson tovább klasszikus éneket.
 
1996-ban lett a Nightwish énekesnője, az együttest Tarja osztálytársa, Tuomas Holopainen alapitotta. 1998-ban szerzett magának igazi hírnevet, amikor megjelent a Nightwish második debütáló albuma, az Oceanborn. 1999-ben Tarja szólórészt énekelt a Waltari Evamkeliumi című rock-balettben, amit több telt házas koncerten adtak elő, a Finn Nemzeti Operaházban. 2000-ben és 2001-ben ismét visszatért a Nightwish-be, 2002-ben pedig megjelent a csapat harmadik albuma, Century Child néven. 2003-ban Tarja férjhez ment Marcelo Cabuli argentin üzletemberhez.
 
2004-ben megkezdődtek a munkálatok az új Nightwish-album megjelenése körül, a Once cimű albummal egészen két éven át turnézott az együttes. 2004 karácsonyára Tarja kiadta: Yhden Enkelin Unelma (Egy angyal álma) c. kislemezét, ami szülőhazájában, Finnországban aranylemez lett. 2005 tavaszára elkészült egy duettje is a német Martin Kesicivel: Leaving You for Me címmel, melyhez videoklipet is forgattak. 2005. október 21-én a Nightwish tagjai nyílt levélben szólították fel Tarját, hogy lépjen ki a zenekarból. Indoklásként az együttes tagjai Tarja"megváltozott viselkedését" hozták fel, mely szerint férje hatására túlzottan anyagias lett.
 
Első szólóalbuma, ami a My Winter Storm címet viseli, 2007. november 19-én jelent meg. Tarja énekli az In the Picture című dalt a Nuclear Blast-kiadó All Stars-lemezén, valamint az Into The Light-on is. 2010-ben napvilágot látott második önálló albuma What Lies Beneath néven, amely igencsak nagy sikernek örvendett. Még ezévben az Underneath című dalát duettben is elénekelte, a finn The 69 Eyes rock együttes énekesével, Jyrki 69-nal. 2013 augusztusában jelent meg a Colours In The Dark névre keresztelt szólóalbuma, ami szintén sikeres lett, mivel az énekesnő nem csak a megszokott metalos elemeket használta az albumon, hanem egy kis színt is vitt bele. Elmondása szerint ez a korong egy rész önmagából, egy rész a lelkéből. Szeptember 27-én látott hivatalosan is napvilágot a holland Within Temptation-nel készült közös duett: Paradise (What About Us?) címmel, a dalhoz klip is készült. Ez év októberében fellépett az akkor immáron 11. alkalommal megrendezett Metal Female Voices Festen, ahol felcsendült a Nightwish egyik jól ismert klasszikusa, az Over The Hills And Far Away, amelyet a holland Floor Jansen énekesnővel adtak elő. Mindezek mellett pedig számos együttesben vendégeskedett és énekelt duettet.
 
2016-ban érkezik legújabb lemeze, mely a The Shadow Self címet kapta.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek