Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Sugarloaf

Alakulás éve: 1995   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Sugarloaf magyar pop/rock együttes.
 
A zenekar 1995 májusában alakult, a kezdetben 5 fiúból álló rockzenekar első, kétszámos demója rákerült az Underground Rock válogatásra, mely nem csak Magyarországon jelent meg, hanem más európai országokban is. Nem egészen három év múlva klipjeiket már több külföldi zenecsatorna játszotta, és a 2000 márciusában megjelent Manga című nagylemezt a cannes-i MIDEM fesztiválon mutatták be nagy sikerrel. 2002 szeptemberében az énekes Somlyai Péter Pepe családi okok miatt elhagyta a csapatot, akit Kövér Erika (Era) váltott. 2003-as, Nő a baj! című albumuk dalai – Hunny Bunny, Vadvirág, Bárcsak lennék férfi – hónapokig uralták a listákat. Ezekben az években nem mellesleg többszörös Viva Comet- és Aranyzsiráf-jelöltek lettek, budapesti koncertjéhez az angol Placebo őket választotta vendégzenekarának, s mindeközben a TV2 könnyűzenei sztárvetélkedőjét, a Dalnokok ligáját is megnyerték. 2005 decemberében Era a siker ellenére távozott a csapatból. A 2006-os NEON hatalmas szakmai sikereket ér el, köszönhetően az olyan nótáknak, mint a Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem, a Szingli lány és a Barbie. Ezen az albumon már az első Megasztár döntőjében szerepelt Dér Heni énekelt. 2008-ban jelent meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, majd 2011-ben az Instant Karma lemez. Jelenleg a csapat frontembere az energikus és kitűnő hangú Muri Enikő.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek