Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Sixx:A.M.

Alakulás éve: 2007   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Hard & Heavy
A Mötley Crüe egykori basszusgitárosa, Nikki Sixx 2007-ben, Los Angelesben alapította hard rock zenekarát, a Sixx A.M.-et. A csapatban DJ Ashba gitározik, aki 2009-2015 között a Guns N' Roses tagja volt, illetve minden mást - vagyis énekel, billentyűzik és programoz - a neves producer, James Michael vállal magára. Az együttes nevét a tagok vezetékneveiből állították össze.
 
„A Sixx:A.M. a karrierünk eddigi legkreatívabb állomása. Még mindig írunk és rögzítjük az ötleteket, és azt tervezzük, hogy összesen legalább harminc nótát, két lemezt rakunk össze: ebből több mint huszonkettő kerül majd fel az első és a második részre, amelyek tematikailag és hangzásukat tekintve egyaránt összekapcsolódnak. DJ-vel és Jamesszel úgy gondoljuk, most érkezett el az idő ahhoz, hogy ilyen mennyiségű minőségi zenét adjunk a rajongóinknak, akik az előző három album idején támogattak bennünket." mondta még 2015-ben Nikki Sixx. A Sixx: A.M. 2015 tavaszán folytatta le karrierje első igazán komoly turnéját az Egyesült Államokban a Modern Vintage lemez kapcsán, és a körút rendkívül sikeresnek, szinte végig teltházasnak bizonyult.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek