Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Roxette

Alakulás éve: 1986   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Roxette egy svéd popzenei duó, mely 1986-ban alakult, tagjai Marie Fredriksson és Per Gessle.
 
Per Gessle már a Roxette előtt is megízlelhette a sikert, a '80-as évek elején, az akkori legnépszerűbb svéd banda, a Gyllene Tider alapítója és gitárosa volt, egy EP-jük még az USA-ban is megjelent. Marie Fredriksson a nyolcvanas évek elején a nem túl sikeres Strul and MaMas Barn nevű bandával próbált ismertté válni, de rövid idő után feloszlottak és szólóban folytatta karrierépítését. Marie már a Roxette előtt is dolgozott Perrel, 1981-től többször vokálozott lemezen és koncerten is a gitárosnak. A Roxette nevet eredetileg Per előző bandája választotta az amerikai lemezmegjelenésükhöz, az angolul kimondhatatlan Gyllene Tider név helyett, Dr Feelgood 1975-ös Roxette című száma után. Marie és Per a svéd EMI igazgatójának buzdítására állt össze duóban, saját bevallásuk szerint nekik eszükbe se jutott előtte, hiába dolgoztak már együtt többször is.

Nemzetközi karrierjük beindulása legendássá vált: egy amerikai cserediák vitte haza magával a Svédországban addigra már nagyon sikeres Look Sharp! albumot, ő nyaggatta a helyi, Minneapolis-i rádiót, hogy játsszák le a The Look című dalt az albumról. Amikor végre megtörtént, a hallgatók pozitív visszajelzései alapján, hetek alatt szinte az összes amerikai rádió átvette a dal játszását, 2 hónap múlva pedig már első volt az amerikai kislemezlistán. Anno az amerikai fiatalemberrel a média is sokat foglalkozott, rádió- és TV műsorokba is meghívták a sztori kapcsán.

Joyride című daluk refrénje Per akkori barátnőjének üzenetéből született: Hello, you fool, I love you... A Tourism című 1992-es albumukat, az előző világ körüli turnéjuk alatt vették fel, így különböző hotelszobákban, öltözőkben és egyéb hasonló helyeken rögzítették a dalokat. Az Almost Unreal című dalukat eredetileg egy készülő Bette Midler filmhez írták, de abból végül kimaradt. Helyette a csekély sikerű Super Mario Bros című sci-fiben használták fel, a dal ennek ellenére hatalmas európai nyári sláger lett 1993-ban.

Bár sem Per, sem Marie nem beszél spanyolul, 1996-ban mégis kiadták a Baladas en Espanol című albumukat, amely régebbi angol nyelvű balladáik spanyol verzióit tartalmazta. Az album Spanyolországban és Dél-Amerika országaiban is óriási siker volt, mindenhol platina státuszt ért el. Pályafutása során a Roxette több tucat díjat kapott, többek között Grammy-, MTV Music, Bravo-, Echo- és WMA-díjakat, hol az év daláért, hol a legjobb pop-rock csapatként, hol pedig a legjobb nemzetközi produkcióként. 2003-ban a svéd király kitüntette őket “nemzetközi teljesítményük elismeréseként”...
 
Több, mint 75 millió albumot adtak el és 34 daluk került fel a különböző nemzetközi slágerlistákra, ebből 19 az angol Top 40-be is, 4 slágerük pedig még az amerikai slágerlistát is vezette. A Roxette volt az első, nem angol anyanyelvű csapat, akik MTV Unplugged koncertet adtak. Az It Must Have Been Love című dalukat csak az amerikai rádiók több, mint 5 millió alkalommal játszották le, erről hivatalos BMI elismerést is kaptak. Ez a slágerük mondható a legsikeresebbnek: több, mint 20 országban vezették vele a slágerlistát, a német kislemezlistán pedig 9 hónapig szerepeltek vele.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek