Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Republic

Alakulás éve: 1990   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Republic együttes 1990. február 23-án alakult, a lemezborítóikon szereplő hal is ezt szimbolizálja. Boros Csaba (ex-Citrom, ex-Kenguru), Tóth Zoltán (ex-Balatonszelet), Bali Imre (ex-Denevér), Szilágyi László (ex-Cipőfűző, ex-Balatonszelet) és Bódi László Cipő (ex-Andante, ex-Cipőfűző) könnyen értelmezhető, szókimondó és hihetetlen dallamos zenéjéről vált híressé. Az együttes nem sokkal megalakulása után megnyerte a rockfesztivált Balatonlellén (amit a 67-es főút köt össze Kaposvárral). 1990 végére Szilágyi László (dob) helyett Nagy László Attila került a zenekarhoz. 1991-ben a zenekar úgy döntött, hogy új kiadó után néz. Szerződésük azonban még egy albumra szólt a Hungarotonnál, így nem volt kiút. Mivel új dalaikat már az új kiadójuknál szerették volna megjelentetni, megszületett az a legendás ötlet, hogy egy teljes lemezanyagnyi dobszólóval állítsanak be a Hungarotonhoz, így teljesítve a szerződésben foglaltakat. Nagy László Attila kiélhette magát a stúdióban, s megszületett az Üss a kazettára c. lemez, amely meg is jelent mint Republic album. 1991 végére Környei Attila helyett Abella Miklós a menedzser, ekkor Bali Imre (gitár, ének) helyére Patai Tamás került. 1991-ben elnyerték a Magyar Rádió Emerton-díját. 1993-ban a Republic elnyerte a MAHASZ Arany Zsiráf díját. Cipő 1995-ben szólólemezzel jelentkezett, ugyanebben az évben Kaposvárott tartottak koncertet, amelyről CD és video készült. 1995-ben ismét Arany Zsiráf díjat nyertek Az év rocklemeze kategóriában. Minden évben hagyományosan március 15-én tartották a nagykoncertjüket, az első ilyen alkalom 1996-ban a Budapest Sportcsarnokban volt.
 
2010-ben a Republic együttes tagjai (Bódi László Cipő, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás, és Tóth Zoltán), megalakulásuk 20. évfordulója alkalmából, előadóművészi tevékenységük elismeréseként megkapták a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozata kitüntetést. A Magyarország története sorozat (2009–2010) Emberlelkű Földeken című vége-főcím zenéjét Tóth Zoltán szerezte, A rózsa vére film (1998) teljes zenei anyagát pedig a zenekar szerzőpárosa, Bódi László és Tóth Zoltán.

Az emblémájukká vált kishal annak köszönheti megszületését, hogy a zenekar a halak jegyében alakult, valamint hogy megtetszett a fiúknak az emberforma a halba ágyazva.

A jeligéjük: The Worst Group of Hungary azaz a legrosszabb csapat Magyarországon. A mottóval görbe tükröt kívántak tartani az elé, hogy minden előadót a "legjobbnak" hirdetnek.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2