Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Remo Forrer

Alakulás éve: 2018
Zenei stílus: Pop/Rock
Remo Forrer (Hemberg, 2001 – ) svájci énekes, dalszerző.
 
Gyerekkora óta zenél, először fuvolázni kezdett, majd átváltott harmonikára, végül a zongoránál kötött ki, ami a mai napig a kedvenc hangszere. Énekelni egy toggenburgi zeneiskolában tanult. 2018-ban az MST Singers acapella együttessel megnyerte a Sing dein Ding versenyt, és felléphetett a pfaffikoni Acapella Fesztiválon. 2020-ban a The Voice of Switzerland harmadik évadának győztese lett. A műsor után intenzíven dolgozott énekesi karrierjén, két kislemezt adott ki, és számos rendezvényen lépett fel, ami lehetőséget adott neki arra, hogy színpadi tapasztalatot szerezzen. A Watergun című dallal képviselte Svájcot a 2023-as liverpooli Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol a 20. helyen végzett.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek