Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Péterffy Lili

Alakulás éve: 2010       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Péterffy Lili énekes-színésznő, dalszerző és modell, 1995. június 30-án született, Csepelen nőtt fel.
 
Lili dalos kedve korán megmutatkozott, alig tanult meg beszélni, már Micimackóról énekelt. 3 évig zongorázott, első zenekara a Battery Band 2010 januárjában alakult Budapesten. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett 2014-ben. Az igazi áttörést a 2013-as X-Faktor tehetségkutató hozta meg számára, ahol Alföldi Róbert mentoráltjaként a 6. helyen végzett. Később az Rtl Klub Éjjel-Nappal Budapest című sorozatában Miri karakterét játszotta. 2015-ben csatlakozott az Egy Másik Zenekar nevű együtteshez, énekesként. A Dal 2016-ban a Kéne egy közös kép című dalukkal a középdöntőig jutottak. Első saját szerzeménye a Kicsilány 2018 áprilisában debütált a Petőfi Rádióban.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek