Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Nótár Mary

Alakulás éve: 2002   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Mulatós
Nótár Mária roma származású magyar előadóművész, énekesnő.
 
1985. július 2-án született Veszprémben, de élete nagy része egy zempléni nagyközséghez, Taktaharkányhoz és Miskolchoz kötődik. Szinte minden családtagja játszik valamilyen hangszeren. Nagyapja prímás, édesapja, Nótár Ferenc billentyűs és gitáros, ahogy Mary is. Egészen fiatal korától énekel, édesapjával sokszor fellépett.
 
Karrierje 2002-ben indult, miután 2001-ben egy tehetségkutatón felfedezték, így jelent meg első szólólemeze a Hajnalcsillag. Nevével igazán a Romasztárparádé 2. című roma előadókkal közösen készített lemez megjelenése után találkozhattunk, a rajta található 'Itt a piros, hol a piros' című száma lagzik és bálok egyik kedvelt számává vált. További két szólólemezt követve, két duettalbumot is készített Bódi Csabyval közösen Bódi Guszti Csillagai néven.
 
A Bódi Guszti Produkcióval készített Cigánylány című lemeze után átigazolt a Magic World Media Kft.-hez (ma SkyForce Kft.), ahol L.L. Juniorral és Stefanoval kezdett el dolgozni, és innentől kezdve a karrierje ugrásszerűen fejlődni kezdett. 2008-ban megjelent a Hódító varázs című ötödik szólólemeze, amelyen a közös produkció az Összetart a dal a ranglisták élére került. 2009-ben megjelent hatodik szólólemeze az Érzések, amelyről egy újabb sikerdal, a Piros színű ruha lett sokak kedvence.
 
2010-ben produceri gárdája imageváltás mellett döntött, így a már 10 éves múlttal rendelkezö Magic World helyét átvette a SkyForce, és ennek a gyümölcse egy új kiadvány: a Rumcsaka. Itt már a megszokottól eltérően Nótár Mary megmutatta, hogy nem csupán a mulatós stílusban tud igazán remekelni, hanem a pop világában is otthon érzi magát, ennek példája leginkább első önálló videoklipje, a Vártalak. Ezeket követte számos új korong, illetve videoklip, amelyek több ranglistán is előkelő helyet foglaltak el. A 2013-as év vége, illetve 2014 eleje sok újdonságot hozott az énekesnő számára, hiszen nagy ismertségre tett szert a tv2-n sugározott Sztárban Sztár című műsorban, ahol a megtisztelő 3. helyezést érte el, illetve a Nagy Duett című műsorban Fekete Lászlóval 4. helyezést értek el. 2015-től új zenei produceri gárdával dolgozik, ennek köszönhetően Mary a korábbi sikereit is túlszárnyalta. Az egyik legkeresettebb énekes a Youtube-on Magyarországon, klipjei többmilliós nézettséggel rendelkeznek.
 
Elismerések és díjak:
2014. Fonogram díj - Az év hazai slágerzenei albuma
2015. Fonogram díj - Az év hazai slágerzenei albuma

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek