Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Marina

Alakulás éve: 2007   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Marina Lambrini Diamandis (1985. október 10. - ), ismertebb nevén Marina, korábban Marina and the Diamonds, walesi énekesnő és dalszerző.
 
A 2010-es BBC által indított Sound of… szavazásban második lett (a nyertes Ellie Goulding volt), ennek köszönhette, hogy ismertté vált. Miután kiadott egy privát középlemezt, megjelent második EP-je is a Neon Gold Records gondozásában, mely a The Crown Jewels EP címet kapta. Később a 679 Recordings kiadóhoz szerződött, ahol debütáló, The Family Jewels című nagylemeze jelent meg, melyet a The American Jewels EP követett 2010-ben. 2011-ben Marina bejelentette, dolgozik második, Electra Heart című nagylemezén, mely 2012 áprilisában került a boltok polcaira, és első helyezett lett a brit és ír albumlistákon.
 
A Marina and the Diamonds elnevezés az énekesnő keresztnevéből illetve vezetéknevének fordításából származik. Ennek ellenére sokszor az emberek úgy gondolják, a The Diamonds együttesére utal, valójában Marina rajongóit jelenti.
 
Zenei stílusa a billentyűkre alapozott balladáktól a tempós new wave zenéig terjed. Inspirációként a következőket nevezte meg: Daniel Johnston, Blondie, The Distillers, Patti Smith, Tom Waits, Nirvana, PJ Harvey, Kate Bush, Britney Spears, Yann Tiersen, Elliott Smith, Dolly Parton és Madonna.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek