Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Kávészünet

Alakulás éve: 2005       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Popovics György és Németh Ferenc 2005 tavaszán, egy kollégiumi klubhelyiségben ültek, és versesköteteket olvasgattak. A kollégiumban évekig szobatársak voltak, így már jól ismerték egymást. Korábban külön-külön is foglalkoztak már zenével, de közös pályafutásuk itt vette kezdetét. Bár különböző stílusú, műfajú zenéket kedvelnek, akkor a klubszobában jamelésbe kezdtek, melyet valami hirtelen jött gondolattól vezérelve a versekkel is összekapcsoltak. Ebből rendszeres tevékenység vált, így születtek meg első megzenésített verseik, például a Csonka vers, a Mama. Kicsivel később a kollégiumi diákok számára műsort adtak, és ennek sikerén felbuzdulva más kollégiumokban, iskolákban is felléptek megzenésített verseikkel, ahol nagyon jó fogadtatásban részesültek. Ezután versenyekre, tehetségkutatókra jelentkeztek, és rendszerint kiemelkedő eredményeket értek el. Saját számokat is előadtak néha, de elsosorban a versekre fektették a hangsúlyt, melyeket mindig közösen választottak ki. Ekkor még nem volt neve a duónak, a Kávészünet nevet a Csillag Születik című tehetségkutató műsorra való jelentkezéskor találták ki. A műsor ideje alatt és után jelentősen megnőtt a felkérések száma, azóta kávézókba, éttermekbe, ünnepi eseményekre járnak egy szál akusztikus gitárral, de fesztiválokon, klubokban is lehet velük találkozni, ahol nagyobb zenekari felállással szoktak koncertet adni. A két fiatal számára fontossá vált, hogy mások is megszeressék az irodalmat, így iskolákba járnak rendhagyó irodalom órákat tartani, ezzel népszerűsítve a verseket az erre egyébként kevésbé nyitott tanulók számára is. Így tevékenységük nemcsak szórakoztató jellegű, hanem kulturális szempontból is fontos szerepet kap.
 
Az üzenet: a versnek mindenütt helye van. Olyan érzelmi és gondolkodásmódbeli hatást lehet vele elérni, amilyet semmi mással. Nem szabad, hogy ez az élmény kimaradjon, vagy háttérbe szoruljon a mostani fiatalság számára. Sokan nehezen barátkoznak meg a verstanulással; többek között ebben segít a Kávészünet, hiszen a Trendhagyó Irodalomóra program által most már bizonyított, hogy megzenésítve sokkal könnyebb és egyszerűbb verset tanulni. Így a kínkeserves szavalatok helyett a diákok végre jó irodalomjegyeket szerezhetnek, így aztán a tantárgyat is közelebb érezhetik magukhoz, és a tanárok és a diákok egyaránt pozitívabban mehetnek be egy-egy órára. A kötelező tananyagbeli versek mellett számos kortárs és külföldi költő műve is szerepet kap a Kávészünet műsorában. A zenés irodalomórákat és a koncerteket egyaránt az interaktivitás jellemzi, a közönség is mindig szerephez jut. Mivel az üzenet minden korosztály és minden társadalmi réteg számára szól, így a tévét kapcsolgatva, a rádió csavargatása közben, az iskolapadban ülve vagy fesztiválozás közben is tarthatunk Kávészünetet, de bizonyos esetekben volt már rá példa, hogy kórházban kezelt gyerekeknek vagy épp egy hajléktalanszálló lakóinak szerzett örömet az együttes.
 
a zenekar tagjai:

- doboknál: Komáromi Kristóf
- basszusgitár és billentyűs hangszerek: Belegrai Gábor
- gitár és vokál: Németh Ferenc
- ének: Popovics György

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek