Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Emilio

Alakulás éve: 2001       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Jellinek Emil énekes, dobos és dalszerző, 1976. augusztus 13-án született Budapesten.
 
Zenei pályafutása 13 éves korában indult, ekkor kezdett el autodidakta módon foglalkozni a dobolással. Négy hónap elteltével Emilio már zenekarral koncertezett, 16 éves korára pedig Szakcsi Lakatos Bélával és Babos Gyulával együtt lépett fel. Profiként az évek során több formációban is dobolt és énekelt, 2003-ban az Év felfedezettje lett, ekkor jelent meg első lemeze is, a Nagyon nagy világ. 4 évig a bécsi Hotel Marriott szalonzenekarában dobolt, annyira jól, hogy egy alkalommal még az ott vendégeskedő Chick Corea is beszállt mögé zongorázni, két szám erejéig. Amellett, hogy kiváló énekes és dobos is egy személyben, beat-box (szájdobolás) technikája is egyedülálló.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek