Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Eleni Foureira

Alakulás éve: 2007       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Eleni Foureira albán származású görög énekesnő, Entela Fureraj néven született 1987. március 7-én Fierben, 4 éves kora óta Görögországban él.
 
Eleni már gyerekként megtanult gitározni, később három évig színházban játszott. Profi pályafutása 2007-ben indult a Mystique nevű görög lánycsapat tagjaként. 2010-ben a banda feloszlása után kezdett szólókarrierbe, az eddig megjelent 4 albumával Görögországban és Cipruson is nagy sikert aratott. Foureira régóta szerette volna képviselni a görög színeket az Eurovízión. Először a 2010-es nemzeti döntőben szerepelt, ahol a második helyet szerezte meg. 2016-ban és 2017-ben is jelentkezett, de egyik évben sem nyert. 2018 februárjában belső választással őt jelölték ki Ciprus képviseletére. Eurovíziós dalának címe Fuego, mellyel 436 pontot szerezve 2. helyezést ért el a lisszaboni dalfesztivál döntőjében.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek