Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Dallos Bogi

Alakulás éve: 2011   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Dallos-Nyers Boglárka vagy művésznevén Bogi, Fonogram díjas magyar énekesnő.
 
Győrben született és ott járja iskoláit. Már kisgyerekként is fellépett Fekete Miklós tánc-csapatában, aki a győri színház koreográfusa és aki 2013-ban is koreografálta őt televíziós vetélkedőn. Szülei gyakran vitték koncertekre, színházba (ahol elkérte a szövegkönyveket, amelyeket aztán megtanult és elénekelt), s így egyre jobban megszerette az éneklést. Nyilvánosan először iskolájában, a Gárdonyi Géza Általános Iskolában rendezett Ki mit tudon lépett föl, majd 2011-ben elindult a dömsödi Europop fesztiválon, ahol 9 ország indulói közül 2. helyen végzett.
 
2012-ben Bognár Tibor – menedzser – fedezte fel egy videómegosztó portálon keresztül, ahova számos feldolgozást töltött fel. Még ugyanebben az évben elkészült Bogi első hivatalos klipje is a Mesehős című dalhoz, amely a VIVA TV-n debütált 2012. augusztus elején. 2013. január 10-én az Magyar Televízió beválasztotta Tükörkép című számát A Dal című eurovíziós nemzeti döntőbe. Dalával a műsorfolyam első eldöntőjében vett részt, de nem sikerült továbbjutnia. A Tükörkép azonban eredetileg nem a versenyhez készült, hanem P. Szabó István rendező – aki korán felfigyelt rá – Indián című filmjének egyik betétdala, melynek Bogi egyik szereplője, egy fiatal énekeslány, Pető Lili is egyben. A 2013-ra elkészült filmben ezen kívül a Végzet című főcímdalt is ő énekli és első slágere is felcsendül.
 
A Dal 2014-be egy modern popszámmal készült, Tóth G. Zoltán We All című szerzeményével, mely bejutott előbb a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar nemzeti válogató legjobb harminc dala közé, majd a show-műsor döntőjébe, ahol a második helyen végzett. De a dal megszerezte a MAHASZ lista első helyét is. Több DJ készített remixet, a Compact Disco alapítójának, Lotfi Begi verziójához koncertvideó is készült. A Viva Chart listáján is megszerezte az első helyet, és megkapta az Arany Triangulum díjat. A VIVA Comet 2014 díjátadóján a New Level Empire, live act formációval lépett színpadra és neve a jelöltek között is szerepelt. Sőt, a Women’s EHF FINAL4, az első női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének hivatalos dala lett a We all, amit az esemény megnyitóján több ezer embernek énekelt el a Papp László Budapest Sportarénában. Szintén ezzel a dallal, a nemzetközi Bravo Otto 2014-es díjára két kategóriában is jelölték, ahol a díjátadón megkapta a WestEnd City Center különdíját. A We all egy különleges kísérettel, a Bolyki Gospel kórussal hangozott el. 2014. október 27-én pedig James Blunt saját kívánságára Bogi vezette föl előénekesként Európa-turnéjának magyarországi koncertjét az Arénában, előtte pedig Romániában, Bukarest első számú klubjában, a Bambooban is fellépett. Még szintén abban az évben Dobrády Ákos – aki szintén győri – felkérte, hogy közösen énekeljék el a Szerelemre hangolva című dalt. Az az-évi Fonogram-díjátadón megnyerte Az év felfedezettje díját. 2014 júniusában készült el videoklipje Feels So Right című új dalához. 2014. december 8-án jelent meg a World of Violence című kislemeze, mellyel – immáron harmadszorra – bejutott a A Dal 2015-ös mezőnyébe.
 
Sokféle zenét hallgat, underground és mainstream vonalat, trap zenéket is. Kedvenc előadói közé tartozik a magyar együttesek közül a Vad Fruttik, a Heaven Street Seven, az Irie Maffia és a Hősök, a női énekesek közül leginkább Rúzsa Magdira és Zsédára néz fel. A külföldiek közül Birdy, Rihanna, Ellie Goulding, Avicii, Lana Del Rey dalait szereti. ByeAlex zenéjét is kedveli és hallgatja.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2