Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

ByeAlex

Alakulás éve: 2012       Facebook
Zenei stílus: Alternatív/Elektro
Márta Alex (Kisvárda, 1984. június 6. – ), művésznevén ByeAlex magyar énekes. Alap- és középfokú iskoláit a fényeslitkei Kossuth Lajos Általános Iskolában és a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban végezte. A Miskolci Egyetem bölcsészkarán filozófusként diplomázott.
 
Viszonylag fiatalon kezdett foglalkozni a zenével, de ezt kezdetben saját kedvtelésből, elsősorban a húga és szülei szórakoztatására tette. Például PC játékok hangjait vágta össze és készített vicces remixeket. Egyetemistaként amatőr zenekarokban kezdett komolyabban a zenével foglalkozni. Ekkor íródott első nagyobb sikert elért dala, a Csókolom. A zenekarral készítette el a My Gift to You nevű formációt. Az egyre ismertebbé váló előadó pszichedelikus-posztrock témákat dolgoz fel és remixlemezeket ad közzé. 2012-től ByeAlex néven szóló karrierbe kezdett.
 
Az ismertséget a Csókolom című dal hozta meg számára. Népszerűségét igazolja, hogy viszonylag rövid idő alatt több ezer fős rajongótábort szerzett magának. A Dal 2013-as döntőjében elért nagy sikerét a sajtóban többen kritikusan szemlélték, hiszen nála esélyesebbnek tartott előadóművészeket előzött meg. A Malmőben rendezett 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon először a május 16-án tartott második elődöntőben lépett fel a Kedvesem című dallal, amivel bejutott a május 18-i döntőbe. Érdekesség, hogy továbbjutását elsőként hirdették ki a tíz továbbjutó közül (bár ez az Eurovíziós Dalfesztiválok szabályai szerint nem jelent helyezési sorrendet, valójában az elődöntő 8. helyezettjeként jutott a döntőbe). A május 18-i döntőben ByeAlex a 39 részt vevő ország közül 15-től kapott pontot, s az összességében megszerzett 84 ponttal a 10. helyezést érte el, megelőzve többek között Bonnie Tylert is, aki Nagy-Britannia képviseletében indult a 2013. évi dalversenyen. A Kedvesem című számot Németország szavazói a dalverseny legjobb dalának értékelték, Svájc és Finnország közönsége a második, az albánok pedig a harmadik helyre szavazták meg. Ezzel ByeAlex Magyarország harmadik legjobb eredményét érte el az addigi Eurovíziós Dalversenyeken való részvétel összesítésében. A következő évben Kállay-Saunders András az ötödik lett, ami így egy hellyel hátrébb sorolta a ByeAlex által elért eredményt.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • Oldalak száma: 4