Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Bon Jovi

Alakulás éve: 1983   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Bon Jovi amerikai rockegyüttes, melyet 1983-ban alapított John Francis Bongiovi Jr., művésznevén Jon Bon Jovi Sayreville-ben (New Jersey). Az alapító tagok: Richie Sambora – gitár, David Bryan – billentyűs, Alec John Such – basszusgitár, Tico Torres – dobos.
 
A zenekar a pop-metál stílus megalkotója, egyben annak legnagyobb sikert elért képviselője. A Def Leppard hangos, de dallamos metáljának és Bruce Springsteen (John Bon Jovi egyik példaképe) munkásosztálybeli érzékenységének összedolgozásával létrehozták a hard rock vonzóan melodikus, egyben professzionális változatát, mely hallgatható lett mind a tizenévesek, mind a háziasszonyok számára. Sikerüknek több titka is volt, szorgalmukon kívül részben az, hogy kiváló dalszerzőkkel dolgoztak, és az általuk írt dalokat, elsősorban az erőteljes balladákat megfelelően reklámozva sikerre vitték, s ezzel olyan trendet indítottak el, amely az elkövetkező évtizedben meghatározója lett az élvonalbeli hard rocknak és metálnak. Szintén ügyesen éltek azzal az adottsággal, hogy énekesük, Bongiovi kifejezetten fotogén alkat. Ezért videoklipjeik szerkezetükben egyszerűek, színpadi előadásra építettek voltak, hogy kiemeljék Bongiovi külsejét. Ezek az ötletes praktikák adták a felhajtóerőt a multi-platinalemez eléréséhez az 1986-os Slippery When Wet és az 1988-as New Jersey albumoknak, miután az első két lemezük csak mérsékelt sikert hozott az együttes számára. Az együttes a ’90-es évek alatt sikeres stílusbeli váltást hajtott végre a metáltól eltávolodva az egyszerű aréna rock és a nagy balladák irányába.
 
2007-ben a Bon Jovi elnyerte a Grammy-díjat a Legjobb country duett kategóriában a Jennifer Nettles country-énekesnővel közösen előadott Who Says You Can't Go Home dallal, amely a Billboard magazin Hot Country Songs slágerlistáján is első helyig jutott. Emellett a Crush, a Bounce és a Lost Highway lemezeikért többször is jelölték őket Grammy-díjra.
 
Az együttes tizennégy stúdióalbumot adott ki, melyek közül kilenc elérte a platinalemez státuszt. 19 kislemezük került be a Top 40-be a Billboard Hot 100 listán, ebből négy elérte a #1 pozíciót (You Give Love a Bad Name, Livin' on a Prayer, Bad Medicine és I'll Be There for You). A Billboard 200 ranglistán is a Bon Jovi tartja a rekordot a Slippery When Wet albummal, amely a hard rock lemezek közül a leghosszabb ideig tudott folyamatosan az első helyen maradni. Szintén ők büszkélkedhetnek a legtöbb Top 10 kislemezt adó hard rock albummal, a New Jersey album öt slágerével. Megjelent még két élő felvételekből összeállított, két gyűjteményes és két greatest hits albumuk. Az elmúlt évtizedek során több mint 130 millió albumot adtak el világszerte, rajongótáboruk három generáció tagjait foglalja magában.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek