Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Blue

Alakulás éve: 2000   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Blue egy 2000-ben alakult angol fiúegyüttes, tagjai Lee Ryan, Antony Costa, Duncan James és Simon Webbe.
 
A banda 2001. május 21-én adta ki debütáló kislemezét All Rise címmel, amelyből több mint 1.300.000 példányt adtak el, és a dal a brit Top 40-es lista negyedik helyére került. A következő lemez a Too Close volt a Blue első number one kislemeze. 2002 nyarán új kislemez és album jelent meg, mindkettő a One Love címet viselte, a nagylemezből több mint 3.000.000 darab kelt el. Ezután érkezett az Elton Johnnal közös Sorry Seems to be the Hardest World, amely 6 hétig volt az első helyen Európában. 2005-ben a srácok Elton javaslatára a szólókarrierjükre helyezték a fókuszt, és a feloszlás mellett döntöttek.
 
A 2011-es Eurovíziós Dalversenyen ők képviselték az Egyesült Királyságot Düsseldorfban az I Can című dalukkal, ahol a 11. helyet szerezték meg. 2013 márciusában az együttes bejelentette, hogy még az év folyamán elindulnak headliner turnéjukra, amely közel tíz év után az első turnéjuk lesz.
 
2015 áprilisában a Colours album gyenge teljesítménye miatt a Sony kiadóval szerződést bontottak. 2022-ben visszatértek a Haven't Found You Yet és a Dance with Me című kislemezekkel. A Blue több mint 16 millió albumot adott el világszerte, az első 3 nagylemez mindegyike az Official Album Chart élén szerepelt.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek