Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Berta’Lami

Alakulás éve: 2021
Zenei stílus: Pop/Rock
Lakner Roberta, művésznevén Berta’Lami, Veszprém-Gyulafirátóti énekesnő, dalszerző. Roberta művésznevét a Marsupilami című rajzfilmsorozatból alkotta meg, mivel gyerekként nagy rajongója volt a mesének.
 
Már kisiskolásként felfedezték tehetségét, 8-14 éves koráig járt a Dal-Ma musicalcsoportba, közben a popzene felé kezdett kacsintgatni, így került a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskolába, Bodajkra. 2015-ben jelentkezett a Fehérvár Hangja tehetségkutató versenyre, ahol végül második helyezést ért el. A verseny után sokáig Fehérváron maradt, az itt kialakult baráti társaságának segítségével készült el Szirmok című első középlemeze. A 4 dalt tartalmazó EP az útkeresésről és önmaga megismeréséről szól. 2021-ben a Budapest Park színpadán is fellépett Dzsúdlóval, majd 2022 nyarán megjelent a Lil Frakkal közös Nem alszom ma nálad című slágere.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek