Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Back II Black

Alakulás éve: 1996       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Back II Black zenekart 1996-ban Glatz Gábor (dobos), Csejtei Tamás (basszusgitáros), Erdélyi András (gitáros zeneszerző), és Somody Zoltán (énekes) alapította. A zenekar Magyarország élvonalbeli zenekaraiból alakult un. szupergroup formáció. A tagok a BIIB megalakulása előtt különböző felállásban már játszottak egymással, de így, ebben a felállásban kezdtek, egy idehaza akkoriban szokatlan új utat.

A 90-es évek elejétől Magyarországon a populáris zene mellőzte az élő koncert megszólalást és alapvetően csak a "kitalált kreált" produkciók uralták a színpadokat és a slágerlistákat. Ekkor alakult a BIIB zenekar amely pár év alatt forradalmi hatással volt a magyarországi popkultúra helyzetére. A BIIB önmagát adta, ami szokatlan, viszont igen hiteles és sikeres jelenség lett. Felvállaltan klubokban kezdtek játszani kedvenc műfajaik nagy slágereit és hasonló stílusú saját szerzeményeiket. Ez robbanásszerű sikereket hozott melynek hatására lemezszerződést kötött velük a Sony lemezkiadó, ahol 1997-ben megjelent első közös nagylemezük.

2000-ben a zenekar és Somody Zoltán útjai elváltak. Gurut Abebe Dániel, Bebe váltotta. Az új frontember érkezésekor történt tagcsere a szaxofonos poszton is. Az eredeti szaxofonost Bársony Bálint váltotta és ez a felállás tíz évre meghatározta a zenekar arculatát és zenei irányát. A zenekar átszerződött a Warner-mTon lemezkiadóhoz, ahol több lemezre szóló szerződést kötöttek a kiadóval.
 
Az évek folyamán számtalan díjat és elismerést kaptak mind a szakma, mind a közönség részéről. (Aranylemezek, DVD-re is, EMERTON díj, év filmzene díja, az év albuma, az év zenekara, az év legjobban öltözött zenekara) 2006 őszen a zenekar egy másik arcát is bemutatta a nagyközönségnek. A sokak által kevésbé ismert lírai és jazzes oldalát megmutatva a BIIB színpadra állított egy unplugged-jazz koncertet melyet telt házzal mutattak be a Budapesti Művészetek palotájában. Ennek a műsornak 2008-ban a zenekar a Magyar Televízió felkérésére egy átdolgozott verzióját vette fel, amely többször nagy sikerrel ment a tv műsorán Back II Black Unplugged néven. Az unpugged-jazz verziót több koncerten Magyarország vezető jazz-blues zenészei vendégeskedésével (Babos Gyula, Fekete-Kovács Kornél, Ferenczy György) adták elő hatalmas sikerrel.

2015 ősze újabb énekescserét hozott: most Bebe hagyta el a zenekart, és visszatért Somody Zoltán Guru, az eredeti frontember. A zenekar ebben a régi-új felállásban, megújult energiával indult neki a 2016-os évnek, új dalokon dolgozva, és készülve a zenekar 20 éves fennállásának méltó megünneplésére.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek