Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

B the First

Alakulás éve: 2011   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Jazz/Blues
A B the First budapesti indie rockzenekar. Pély Barna a formációt Péterfi Attila basszusgitárossal hozta létre, majd csatlakozott hozzájuk Kottler Ákos dobos.
 
Az együttes 2011 nyarán alakult Budapesten. Koncertezni kezdtek, ahol Pély Barna szerzeményei mellett a koncerteken olyan világsztároktól választottak dalokat,- amiket természetesen saját stílusukban játszottak-, mint pl. Britney Spears, Rihanna, Jamiroquai vagy akár Bruno Mars. 2012 nyarán jelent meg az első nagylemez, The First címmel amelyről a Shake it, és a Sexy Butterfly című dalokhoz videóklip is készült. 2012 novemberében meghívást kaptak a Petőfi Rádió MR2 Akusztik című műsorába. 2014-ben felkérték őket, hogy az Origo egyik oldalán online gitáriskolát indítsanak. Majd ennek folyományaként elindult a zenekar tehetségkutató versenye is, amely a formáció nevét viselte, és az ehhez íródott B the First című dalhoz 2014 tavaszán videóklipet is forgattak. 2014 májusában megjelent a második nagylemezük Mi ez a kupleráj címmel, amelyen helyet kapott a tehetségkutató dala is. 2015 őszén újabb, szám szerint a harmadik B the First nagylemez jelent meg, Festivalpositive címmel. Az albumon többnyire Pély Barna saját szerzeményei hallhatóak, angol nyelven, de helyet kapott néhány magyar dal is.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek