Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Astouria

Alakulás éve: 2016       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Az Astouria zenekar 2016-ban alakult, tagjai a Kőbányai Zenei Stúdióban ismerték meg egymást.
 
Várhegyi Lucas Palmira a csapat énekese, már kiskorában vonzódott a zenéhez. Elsős korától az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium ének-zene tagozatos osztályába járt, valamint a Molnár Antal Zeneiskola magánének tanszakjának növendéke volt. 2013-ban jelentkezett a magyar X-Faktor negyedik évadába, de nem jutott be. 2015-ben a Rising Star tehetségkutató győztese lett.
 
Hodován Edit, aki a billentyű szekciónál színesíti a dalokat, klasszikus zongora szakon érettségizett Pécsett, majd a Kőbányai Zenei Stúdió diákjaként jött rá, hogy inkább a könnyűzenében tud teljesen kibontakozni. Az Astouria mellett a Boribon muzsikál gyerekzenekar állandó tagja is egyben.
 
Ruska Péter a zenekar gitárosa, a háttérmunkák mellett nagyban segíti a közös dalok megszületését.
 
Tóth Kristóf dobos tanulmányait nem csak az Astouriában, hanem a Borders of Byzantium nevű metal zenekarban is kamatoztatja.
 
Felleg Dominik basszusgitáros, igazi hiperaktív zenész, akit a közönség szeretete hajt előre, fellépett már ByeAlexszel és A Dalban a Living Room zenekarban is.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek