Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Antal Tímea

Alakulás éve: 2012   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Antal Tímea magyar énekesnő, 1993. március 6-án született az erdélyi Bánffyhunyadon.
 
A gimnáziumot természettudományi szakon végezte el, a gimnáziumi évei alatt hangképzésben részesült. Több tehetségkutatóba jelentkezett már, mint például a Lélek csillaga és a Kárpátok csillaga, amiket megnyert. 2008-ban és 2010-ben is indult a Megasztárban, itt nem ért el komolyabb sikereket. 2012-ben jelentkezett az X-Faktorba, ahol párbaj nélkül a 2. helyen végzett.
 
2013 tavaszán megjelent az első saját dala Így kellesz címmel. 2013 őszén kijött az Alive című száma. 2014 augusztusában jelent meg első videoklipje, ami a Ne várj-hoz (az Alive magyar változata) készült. 2015-ben bekerült A Dal eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe Woke Up This Way című dalával. 2016-ban szerepet kapott a Shrek musical változatában.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek