Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Alice Cooper

Alakulás éve: 1963   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Hard & Heavy
Alice Cooper, eredeti nevén Vincent Damon Furnier (Detroit, Michigan, 1948. február 4.) zenei karrierje a ’60-as évek elején indult. 1964-ben alapította meg társaival Earwigs néven első zenekarát. 1965-ben The Spidersre, 1967-ben pedig Nazzre változtatták nevüket. 1968-ban vette fel a zenekar, és maga az énekes is az Alice Cooper nevet. Ugyanebben az évben fedezte fel őket Frank Zappa, aki hozzásegítette őket első lemezszerződésükhöz.
 
Bár zeneileg nem voltak stílusteremtők, szokatlan nevük, botrányos megjelenésük (női ruhában vagy magukra hányt lenge rongyokban léptek fel, erősen és excentrikusan kisminkelve) és dalszövegeik, valamint az ezt kísérő színpadi show miatt mégis a nevükhöz kötik az úgynevezett shock-rock műfaj elterjedését. Koncertjeiken állandó kellék volt a kényszerzubbony, az óriáskígyó és a különböző kínzóeszközök.
 
Legnagyobb sikereiket 1971 és 1973 között érték el. Először az I’m Eighteen című kislemezük került fel a listákra, majd a School’s Out című dal egy évvel később listavezető sláger lett. 1973-as albumuk, a Billion Dollar Babies pedig egyszerre került a lista élére Angliában és az Egyesült Államokban is. 1974-ben Greatest Hits című lemezük megjelenése után feloszlott az Alice Cooper zenekar, és a név onnantól már a kizárólag szólóénekesként tovább alkotó frontembert jelentette.
 
Sikeresen induló szólókarrierje néhány év után, az alkohollal folytatott küzdelem miatt hanyatlani kezdett. Különböző zenei irányzatokkal kísérletezett, míg végül 1983-ban korábbi sikertelen elvonókúrája után megszabadult az ital rabságából. 1986-ban tért vissza Constrictor című lemezével és az ezt követő The Nightmare Returns turnéval. A slágerlisták élére csak 1989-ben a Trash albummal, és Poison című kislemezével sikerült visszakerülnie.
 
Több mint 50 éves pályafutása alatt számtalan, szintén híressé lett előadóra volt hatással, mint pl. a Kiss, Marilyn Manson, King Diamond, a Lordi és Ozzy Osbourne. Jelenleg is folyamatosan turnézik és készít új lemezeket.
 
2003. december 2-án saját csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame sétányon. Nagylelkű anyagi támogatásáért az Arizona-állambeli phoenixi keresztény-liberális Grand Canyon University 2004 májusában a "Doctor of Music" díszdoktori címet adományozta neki. 2011. március 14-én beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. Lemezeiből több mint 50 millió darab kelt el világszerte.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek