Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Ábel Anita

Alakulás éve: 1978       Facebook
Zenei stílus: Musical
Ábel Anita (Budapest, 1975. március 7. –) magyar színésznő, televíziós műsorvezető.
 
A MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiáján, az Egri Tanárképző Főiskolán és Gór Nagy Mária Színitanodájában végzett. Már hároméves korában (1978) képernyőre került gyerekszínészként, 5 évesen (1980) pedig már főszerepet játszott. A magyar nagyközönség 12 éves korától 12 éven át (1987–1999) láthatta rendszeresen a képernyőn a Szomszédok című teleregényben Mágenheim Julcsiként. Ezt követően szinkronszínészként tevékenykedett, illetve az RTL Klub reggeli és déli beszélgetős műsorainak műsorvezetője volt. 2005 végén közös megegyezéssel megvált a csatornától, majd a közszolgálati tévében vezetett szórakoztató műsorokat, ahonnan már szintén eljött. 2014-től 2016-ig Hernádi Judit távozása miatt az immár az RTL II-n futó Heti Hetes állandó női szereplője volt. 2017-ben A nagy duett című produkcióban szerepelt Emilio partnereként, emellett a Drágám, add az életed műsor női házigazdája volt a TV2-n.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek