Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

4S Street

Alakulás éve: 2018       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Az erdélyi 4S Street zenekar 2018 februárjában alakult Gyergyószentmiklóson, az együttest Alin Nicuta (ének, akusztikus gitár), Mihály Csaba (billentyű), Fülöp Loránd (gitár), Szabó László (basszusgitár) és Pál Andor (dobok) alkotják. A településen a negyedik utcában volt a próbatermünk, emellett a mostani felállásból négyen egy másik formációban játszottak, így jött az ötlet, hogy a 4-es szerepeljen a csapat nevében is. A fiatal banda a hazai pop-rock egyik legfrissebb képviselője, dalaikban gyakran találkozhatunk folk és indie elemekkel is.
 
A 2018-as Legszebb Erdélyi Magyar Dal első helyezettjei lettek Egyszer Fenn című dalukkal, de ugyanebben az évben az Öröm a zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat döntőjébe is bekerültek. Első nagylemezük Fellegvár címmel jelent meg 2019-ben, majd a második 2021-ben, amely a Szebb napok címet viseli. Dalaikat folyamatosan játsszák az erdélyi és magyarországi rádiók, egyre több lejátszási listán találkozhatunk a zenekar nevével.
 
Fennállásuk óta több mint száz élő koncerten vannak túl, 2022. január 14-én pedig a Bagossy Brothers Company előtt mutatkozhattak be a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar 2022-ben a Petőfi Zenei Díj – Év zenekarának járó elismerést szerezte meg.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek