Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

100 Folk Celsius

Alakulás éve: 1976   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Country
A 100 Folk Celsius együttes 1976 nyarán alakult, zenei stílusukat a country és a bluegrass határozza meg. Slágereikkel világszerte meghódították a közönséget, itthon főként gyerekeknek szóló dalaikkal váltak ismertté és népszerűvé. Az alapító tagok Littvay Imre, Orbán József, Balla Gábor és Somogyi Tibor voltak.
 
A zenekarról a vadnyugati ing, mellény és cowboykalap, valamint a hegedű és a western-gitár fémjelezte megjelenés mellett mindenkinek legismertebb feldolgozásuk, a Paff, a bűvös sárkány – Muzsay András magyar szövegével – ugrik be elsőre. Ez a dal és az általa meghatározott gyermeklemezek hozták meg az igazi áttörést a zenekarnak, amely az évtizedek alatt számtalan tagcserén ment keresztül.
 
1977-ben Somogyi Tibort váltotta Zsembery István, majd később Balla Gábor helyett két zenész, Kovács József László és Mikes Attila érkezett az együttesbe.
 
1980-ban csatlakozott a csapathoz Drosztmér István, aki 1986-ban bekövetkezett haláláig dalszerzőként és énekesként egyaránt meghatározó és legendás személyisége volt az együttesnek. Az ő helyét 1987-ben Heilig Gábor vette át.
 
1985-ben Kocsándy Miklós ült a dobok mögé, aki zeneszerzőként, énekesként és gitárosként a mai napig meghatározza a zenekar hangzását és sikertörténetét.
 
1995-ben lépett a tagok közé Légrády Péter, akit jellegzetes gitárjátéka és technikája miatt nem sokkal később a zenészszakma Európa legjobb country-gitárosává választott.
 
1996-tól következett az utolsó tagcsere, Heilig Gábor helyébe érkezett Torontáli István basszusgitáros, akit énekhangja miatt világszerte az egyik legismertebb Kenny Rogers imitátornak tartottak.
 
Első albumaikon a 100 Folk Celsius a klasszikus country-hagyományokat követte, és számtalan, mára a tábortüzek elengedhetetlen velejáróivá vált dalukkal végleg beírták magukat a rock-történelembe. Az ebből az időből való híres dalaikat és feldolgozásaikat (Drága otthon; Nincs jobb lány, mint a Jo-Jo; Anyám, ha szeretsz; Felnőtt lány; Ohio) napjainkban is szinte mindenki ismeri és szereti.
 
Az együttes évtizedek óta népszerű meghívottja a nemzetközi country-fesztiváloknak, és méltán híresek arról, hogy eddigi közel tízezer koncertjük mindegyikén kizárólag élőben játszottak.
 
2001-ben ünnepelte a zenekar a fennállásának negyedszázados évfordulóját, a hétezredik, teljesen élőben előadott koncerttel, melyen meghívott vendégként régi tagok és zenészbarátok is részt vettek.
 
2010. május 18-án, életének 62. évében rövid, súlyos betegség után elhunyt Torontáli István, a zenekar énekes-basszusgitárosa. A basszusgitáros posztot azóta Littvay Imre tölti be.
 
2017-ben az együttes az Omega fennállásnak 55 éves évfordulója tiszteletére, feldolgozást lemezt adott ki Omega Country néven, amin az Omega dalai country stílusban szólalnak meg. A 100 Folk Celsius a jubileumi év utolsó koncertjeire is elkísérte a Omegát, ahol a beteg Orbán József helyett a koncertek nagy részében a volt tag Heilig Gábor gitározott, a dalokat pedig főleg Littvay Imre és Kocsándi Miklós énekelte.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek

Még nincs ehhez az előadóhoz egyetlen dalszöveg sem társítva.