nehéz az égbolt, ahogy apám csendben vár,
mellé ülök, az idő máshol jár,
bármit mesél még, én belefeledkeznék,
legyen az élet nekünk egy újrafestett rét

a történeted más, nem csak meséket mesélsz,
ahogy rég volt, úgy már sosem lesz egész,
folyó az élet – nincsen más irány,
ki tudja, mikor fogsz majd újra várni rám

csak még egy szót
a szívben visszhangzót

egy szobában elfér az egész gyerekkorom,
a szoba is kisebb, és én is változom,
de elég egy szó, és én már újra ott vagyok,
a tegnapokért kihagynám néha a holnapot

csak még egy szót
a szívben visszhangzót

villámtól fut a rét, haza hangja zavar,

hol a szalmakazal, ami megvéd,
egy-két emlék tör fel, többel

nem szolgálhat az elme, a közhely,
ha elmegy az áram, nálam vannak

páran bátrabbak, cikkcakkban
hasad el az ég, ami szép,

ha a fekete kibékül,

és amikor az ég hűl,
és úgy szüli meg a szavait,

hogy ígérd meg, elégnek a rémek,

elérnek a fények...

ugye mindig fogod a kezem?

csak még egy szót
a szívben visszhangzót

apám, hidd el, nincs több hazugság,
ahogy kérted, ölelem, ki bánt,
apám, hidd el, nincs több hazugság,
ahogy kérted, én ölelem, ki bánt,
én ölelem, ki bánt,
ki bánt?