Dalszöveg
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

55 forint

Zenei stílus: Hip-Hop Kiadás éve: 2018
Előadó: Rico

Zeneszerző: Smithmusix
Dalszövegíró: Rico
Semmibe vettetek, amikor
Még nem volt pénzem
Ami volt az a múlt, ma már
Nem csak a kirakatot nézem
Még mindig kemény ez az út
Ezt a mai napig érzem
Ami volt az a múlt, tudom én
De most kiveszem a részem

Gyöngyös szerelem,
tudod a nevem
Sose felejtem el azt,
hogy honnan jöttem
Mindent feltettem,
üres volt a zsebem
Sose felejtem el azt,
hogy honnan jöttem

Amikor gyerekek voltunk,
nem egyedül kezdtem ezt el
De egyedül maradtam az,
akit a zene már sosem ereszt el
Én hittem, hogy ez az ország
egyszer majd betesztel
Hogy egyszer a közönségem
felejthetetlennek keresztel

De fater a kezemet nem fogta,
én mégis felnőttem
A mikrofonomnak gyóntam meg
minden bűnöm, nem templomba
Anya a kezemet megfogta,
anno amikor megtörtem
Amikor a szívemet egy
szívtelen szemét meglopta

Látom a sok kis csajszin azt,
hogy tetszik, de tény
Hogy nem is én érdeklem őket
csak ez a kurva nagy fény
Látom az irigyeket, akiknek
minden mindegy, csak én
Ne legyek ennek a businessnek
fent a legtetején
 
Semmibe vettetek, amikor
Még nem volt pénzem
Ami volt az a múlt, ma már
Nem csak a kirakatot nézem
Még mindig kemény ez az út
Ezt a mai napig érzem
Ami volt az a múlt, tudom én
De most kiveszem a részem

Halló, tessék?
Nekem mér' mondod,
hogy testvér?
Mér' hívogatsz,
ha eddig nem kerestél?
Mi a faszt akarsz,
ha eddig nem jöttél?

Csörög a telefon folyton,
hívogatnak sztárok
Pedig eddig is itt volt a dumám,
csak ti továbblapoztátok
És most hogy pörög a boltom,
rólam beszél a szátok
Mert vérszemet kaptatok mind,
mint a kibaszott oroszlánok

Hol voltatok akkor mondd meg,
55 forint csörgött
Mikor szakadt az eső rám,
és nem csak lightosan csöpörgött
Hol voltatok akkor mondjad,
a teló miért nem csöngött?
Amikor a szememben már
csak a remény ücsörgött

A sikeremnek a kulcsa,
hogy tudom hogy nem ez a csúcsa
És tudom, hogy a tudatos melóm
az sok baromnak furcsa
Mert ezek itt azt akarják,
hogy a lelkem a dráma sújtsa
Hogy a szövegem a kezét
megint az ő szívüknek nyújtsa

Semmibe vettetek, amikor
Még nem volt pénzem
Ami volt az a múlt, ma már
Nem csak a kirakatot nézem
Még mindig kemény ez az út
Ezt a mai napig érzem
Ami volt az a múlt, tudom én
De most kiveszem a részem

Képgaléria

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2