Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Westlife

Alakulás éve: 1998       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A Westlife egy ír fiúcsapat, amely 1998. július 3-án alakult. A történet Sligóból indult, ahol Kian Egan, Mark Feehily és Shane Filan egy hattagú vokál együttes, az IOYOU tagjai voltak. A másik három tag Derrick Lacey, Graham Keighron és Michael Garrett volt. Az IOYOU-nak megjelent egy kislemeze, a Together Girl Forever, a zenekart ezután fedezte fel a Boyzone menedzsere Louis Walsh, akinek Shane édesanyja mutatta be őket. Mivel az IOYOU nem felelt meg Simon Cowell elvárásainak, ezért a lemezszerződés érdekében változtatásra volt szükség. Az IOYOU két tagjának távoznia kellett, majd ezután meghallgatást szerveztek Dublinban és ekkor került a csapatba Nicky Byrne és Bryan McFadden. Ezek után még egy IOYOU-tagnak távoznia kellett, Michael Garretnek, majd a csapat a Westside nevet kapta. Mivel ez már foglalt volt, ezért nem sokkal később új nevet választottak, a Westlife-ot.
 
A Westlife az egyetlen olyan együttes, melynek az első évben 7 száma is slágerlista-vezető lett, 14 folyamatos listavezető slágerük volt az Egyesült Királyságban, ami a harmadik legnagyobb siker az országban, közvetlenül Elvis és a Beatles után. Több mint 40 millió albumot és 55 millió kislemezt adtak el világszerte. 2004-ben Brian McFadden elhagyta a csapatot, amely ezután négyesben folytatta az éneklést. 2011. október 19-én jelentették be visszavonulásukat. 7 év kihagyás után 2018. október 3-án videóüzenetben jelentették be, hogy visszatérnek. Az együttes megalakulásának 20. évfordulóját megünnepelve 2019-ben új album jelenik meg, és turnéra is készülnek.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek