Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Peter Srámek

Alakulás éve: 2014       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Peter Srámek 1993. szeptember 16-án született Szlovákiában, első gyermekként. 8 éves korában mutatkozott meg énekes tehetsége egy vasárnap délelőtti műsorban, melyben gyerekek szórakoztatták a műsor kedvelőit.
 
Példaképe Zámbó Jimmy, akinek dalaival és szövegeivel édesanyja ismertette meg magyar nyelven. Darina Srámek - az édesanyja - egyébként magyar származású, de fiának sosem tanította a magyart, Peter elmondása szerint a magyar szavak csak úgy jöttek a nyelvére, bár a szöveget ritkán értette, de imádta énekelni.
 
A szlovák Szupersztár című műsorban győztesként végzett, így hazájában már ismert volt mielőtt 2014-ben a magyar Rising Star műsorba nevezett volna. A Rising Starban egészen a 3. helyezésig jutott, hatalmas rajongótáborra tett szert minden korosztályban. Főként magyar dalokat hallgat és énekel. Sajnos nem nagyon beszél magyarul, de a magyar Rising Star óta igyekszik fejleszteni nyelvtudását. Első saját dalát, Én őrzöm már címmel már magyar nyelven énekli. Legutóbb a Sztárban sztár című műsorban láthattuk szerepelni.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek