Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Kováts Vera

Alakulás éve: 2011
Zenei stílus: Pop/Rock
Kováts Veronika Ágnes énekesnő, színésznő, 1994. december 18-án született Budapesten.
 
Óvodás és iskolás éveit a gimnáziumi érettségiig a Fóti Waldorf intézményeiben töltötte. 2011-ben megnyerte a Dunakanyar Hangja tehetségkutató versenyt, majd az X-Faktor 2. évadában ismerhette meg az ország, ahol Nagy Feró mentoráltjaként az 5. helyen végzett. A verseny után több saját dala is megjelent, ilyen volt a Valahol vár!, a Hív a fényed vagy a Képregény.
 
2013-ban a Thália Színházban debütált először a színpadon, a Starfactory musicalben. 2014-ben a musicallel azonos című filmben szintén Vera játszotta a főszerepet. 2017-ben a Csupó Gábor rendezte Pappa pia című magyar zenés filmben kapott szerepet, amelyben az egyik főszereplő húgát alakította. A filmes lehetőség után felvételt nyert a Pesti Magyar Színiakadémiára. 2018-ban osztályfőnöke, Szente Vajk felkérte, hogy ő alakítsa Nyíregyházán Kovács Vera karakterét a Meseautóban. Ugyanebben az évben feltűnt a Holnap Tali! című ifjúsági sorozatban is.
 
2022-ben a Számvető című zenés sorozatban tanítónéniként énekelt a gyerekeknek a szorzótábláról. A zenés produkció tíz epizódja az egyestől a tízes szorzótábláig ad segítséget az iskolakezdőknek és az alsó tagozatosoknak. 2024-ben Magyarország nagytájai címmel hazánk hat földrajzi egységét popdalokon keresztül bemutató klipsorozat jelent meg az M2 Gyerekcsatornán, a fülbemászó dalok Vera előadásában csendülnek fel.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek