Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Halott Pénz

Alakulás éve: 2004   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Hip-Hop
A pécsi Marsalkó Dávid szólóprojektjeként indult Halott Pénz mára hétfős élőzenekar, a hazai hip-hop színtér üde színfoltjából, pedig egyre inkább a legjobb élőzenés klubok és fesztiválszínpadok állandó vendége. Fekete napszemüveg mögé bújtatott laza humor, mindenki által ismert, dalban mégis ritkán megfogalmazott érzelmek a megbánt szakítástól, az egyik legformásabb női testrész diszkrét dicséretéig.

A 2013-ban megjelent Szólj anyunak, hogy a városban vagyok lemez sikere, többek közt olyan felvételeknek köszönhető, mint az Ugyanúgy hallasz, a Farkasok dala, a koncerteken közönség kedvenc Minden szobába kell álom, vagy a táncparketteken is taroló Feneked a gyengém. A zenekar félévről-félévre szerepel a hazai Youtube toplistán - több milliós megtekintésekkel -, a klipek közül pedig az egyedi egysnittes technikával forgatott Nem érinthet meg az egyik favorit.

Az MR2 Petőfi Rádió a dalok rendszeres bemutatása mellett, Eleven és Akusztik című műsoraiban is szerepeltette már a csapatot, a Viva 2014-ben Comet-re jelölte a legjobb zenekar kategóriában, a szakma pedig a legjobb tizenöt feltörekvő hazai zenekar közé választotta az első Nagyszínpad program keretében. A Valami van a levegőben a Halott Pénz eddigi egyik legsikeresebb felvétele, két kategóriában is elnyerte a legrangosabb hazai zenei elismerést a Fonogramot. (Az év hip-hop felvétele díját a szakmai zsűri ítélte oda, míg az év dala díját az MR2 Petőfi Rádió hallgatóinak szavazatai alapján adták át a Halott Pénznek.)
 
A tavaszi turné – ami szintén a felvétel után kapta a nevét – országszerte teltházas koncertekkel zajlott. Ennek keretében már második alkalommal töltötték meg az Akvárium Klub 1300 fős nagytermét és júniusban 10 000 látogató váltott jegyet a turnézáró nagykoncertre a Budapest Parkba. Utóbbi sikert szeptemberben sikerült megismételni, ekkor már elővételben elfogyott mind a tízezer jegy a zenekar Parkos nyárzáró fellépésére. Ezt megelőzően, nyáron olyan fesztiválok színpadán játszott a hétfős zenekar, mint a Sziget, a Balaton Sound, nagyszínpadon léptek fel a Strand Fesztiválon, az EFOTT-on, a SZIN-en, a Fishing On Orfűn, és a Volt Fesztiválon.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2