Koncert
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

ZORÁN - Aréna 2017 - Unplugged

2017. Február 18. 20:00 - 22:00 Papp László Budapest Sportaréna
Zenei stílus: Pop/Rock
Fellépnek:
Zorán
JEGYVÁSÁRLÁS
Háromévnyi szünet után, 2017. február 18-án Zorán újra a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik.
 
A 2014-es Aréna óta kétszer is „duplázott” a Müpában, mely előadásokra ugyanúgy hetek alatt fogytak el a jegyek, mint ahogy a 2016 márciusában, a Budapest Kongresszusi Központban megtartott előadásra is. A BKK-koncert rendkívül nagy sikerén felbuzdulva Zorán úgy döntött, hogy ebből a műsorból sok mindent átemel a soron következő, februári Aréna programjába. Persze a Sportarénába jönnek majd az újabb vendégek, és izgalmas zenei meglepetésekben sem lesz hiány. A kihagyhatatlan dalok mellett megszólal néhány a ritkábban játszottak közül, és ugyanúgy örülhetünk majd az igazán régieknek, mint a legújabb szerzeményeknek. Tehát ez a koncert is izgalmasan fűszerezett, sokfogásos zenei lakoma lesz.
 
A koncert alcímeként megjelenő „Unplugged” kifejezés azt jelzi, hogy a dalok jobbára akusztikus hangszerelésben szólalnak meg, és jó néhányban vonósnégyes színesíti majd a hangzást. Figyelembe véve az Aréna méreteit, ez mindig komoly kihívást jelent a zenészeknek, énekeseknek... Igen, intim, de nem tolakodó közelségbe kerülni egymáshoz – ez egy előadóművész és közönsége kapcsolatának legérzékenyebb pontja. Mégis, Zoránnak ez sosem okoz gondot, hiszen koncertjeit mindig is az a bensőséges megszólalás jellemzi, amely a befogadó tér méretétől függetlenül képes magával ragadni és elvarázsolni. Biztosak lehetünk abban, hogy a 2017-es Arénában is ilyen mélyre hatoló és lélekemelő élményben lesz részünk.
 
 
 
Utánvétel (kézbesítéskor fizetendő): A futárszolgálat csak a belföldi ügyfeleink számára érhető el. A csomagkézbesítést a GLS futárszolgálat végzi munkanapokon 8 és 17 óra között.

Banki átutalás (bankon keresztül történő fizetés): Ez a fizetési mód csak abban az esetben teljesülhet, amennyiben a megrendelés a rendezvény előtt legalább 3 héttel megtörténik. Az átutalás csak belföldi (magyar) ügyfeleink számára érhető el és csak forintban.

Bankkártyás fizetés és otthoni nyomtatás: Elfogadható bankkártyák: Mastercard és VISA
 
SOFORT: az online azonnali átutalási eljárások közé tartozik és a bevált online bankolás alapján működik. Nagy előnye, hogy Önnek nem kell regisztrálnia vagy virtuális bankszámlát, ún. e-pénztárcát létrehoznia.
 
PayPal: PayPal elektronikus számlájával is van mód jegyet vásárolni oldalunkon.

Jegyárak
JEGYVÁSÁRLÁS

Ülő 1
19.900,- Ft
Ülő 2
15.000,- Ft
Ülő 3
12.500,- Ft
Ülő 4
9.900,- Ft
Ülő 5
7.900,- Ft
Ülő 6
6.900,- Ft

Képgaléria

Térkép