Koncert
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Zenevonat Szuperkoncert

2017. Február 12. 20:00 - 22:00 Budapest Kongresszusi Központ
Zenei stílus: Pop/Rock
Fellépnek:
Karácsony János
Solti János
Abrakazabra
Heincz Gábor Biga
JEGYVÁSÁRLÁS
Budapesten februárban Indul az Zenevonat Szuper-koncert.
 
A rajongók a jól ismert slágereket az LGT ikonjaival Karácsony Jánossal és Solti Jánossal élvezhetik, fellép a műsorban a fiatal generáció egyik legígéretesebb gitáros-énekese Heincz Gábor Biga valamint az Abrakazabra zenekar.
 
A vonat Budapesten a Kongresszusi Központban áll majd meg, a fergeteges koncerten a 70-es, 80-as évek egyik legkiemelkedőbb, legmeghatározóbb hazai együttesének olyan slágerei csendülnek majd fel, mint a A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián, az Annyi mindent nem szerettem még, a Miénk ez a cirkusz, Mindenki, Álomarcú lány, Nem adom fel...
 
Az élményt még teljesebbé teszi, hogy az LGT-s legendákat az az Abrakazabra zenekar kíséri majd, akik hazánk legfoglalkoztatottab Session zenekara és egyedülálló módon, az ország legtöbb neves előadójával dolgoznak együtt, határainkon innen és túl. Ezt jól bizonyítja, hogy a Debreceni Főnix Csarnokban tartott, 15 éves születésnapi teltházas koncertjükön olyan énekesek léptek fel velük, mint Charlie, Demjén Ferenc, Balázs Fecó, Somló Tamás, Karácsony János, Keresztes Ildikó. 
 
A fiatalabb korosztályból Tóth Vera, Tóth Gabi, Radics Gigi, Király Viktor, Vastag Csaba, Bebe, Éliás Jr, Gájer Bálint és még sokan mások...
 
Ezek után biztosak lehetünk abban, hogy a fergeteges és nagyon jó hangulatú koncertet hallhatunk majd az LGT slágereivel!
 
 
 
Utánvétel (kézbesítéskor fizetendő): A futárszolgálat csak a belföldi ügyfeleink számára érhető el. A csomagkézbesítést a GLS futárszolgálat végzi munkanapokon 8 és 17 óra között.

Banki átutalás (bankon keresztül történő fizetés): Ez a fizetési mód csak abban az esetben teljesülhet, amennyiben a megrendelés a rendezvény előtt legalább 3 héttel megtörténik. Az átutalás csak belföldi (magyar) ügyfeleink számára érhető el és csak forintban.

Bankkártyás fizetés és otthoni nyomtatás: Elfogadható bankkártyák: Mastercard és VISA
 
SOFORT: az online azonnali átutalási eljárások közé tartozik és a bevált online bankolás alapján működik. Nagy előnye, hogy Önnek nem kell regisztrálnia vagy virtuális bankszámlát, ún. e-pénztárcát létrehoznia.
 
PayPal: PayPal elektronikus számlájával is van mód jegyet vásárolni oldalunkon.

Jegyárak
JEGYVÁSÁRLÁS

Ülő 1
12.000,- Ft
Ülő 2
10.000,- Ft
Ülő 3
8.500,- Ft
Ülő 4
6.500,- Ft
Ülő 5
4.500,- Ft

Képgaléria

Térkép