Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Zséda

Alakulás éve: 1994   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Zséda, teljes nevén Zsédenyi Adrienn (Pápa, 1974. december 30. –), többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas magyar énekesnő. A magyar könnyűzenei élet egyik legsikeresebb női előadója.
 
Szentesen, a Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma tagozatán tanult. 15 éves korától Sík Olga tanárnőnél tanult énekelni, majd három színházban (Arany János Színház, Független Színpad, Krétakör Színház, Új Színház) mutatta meg színészi képességeit. Hét évig tanult hegedülni és a művészi pálya mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemen szerzett diplomát, mint szociálpedagógus. 2000-ben ment férjhez dr. Takács Szabolcshoz, aki egy gyógyszerforgalmazó cégnél dolgozik tudományos munkatársként. 2007. szeptember 27-én pedig megszületett első gyermekük, Nimród.
 
1994-ben Szűcs Gabriellával, Kovács Péterrel és László Boldizsárral alapították meg együttesüket a Cotton Club Singerst, amellyel az első két évben a belvárosi Cotton Club nevű szórakozóhelyen énekeltek. Később többek között a Budai Parkszínpadon és a Budapest Kongresszusi Központban is felléptek. Az együttesnek Adriennel hat év alatt öt nagylemeze jelent meg. 2001-ben kilépett a 2009-ben megszűnt formációból, és azóta a White Chocolate nevű zenekar mellett szólókarriert folytat.
 
Washingtonban a magyar delegáció képviseletében fellépett a Folger Shakespeare Library-ban rendezett magyar esten melynek műsorát Tabányi Mihály kísérte. Első debütáló albuma 2002-ben jelent meg Zséda címmel, melynek producere Rakonczai Viktor lett, akivel a Kőbányai Zenei Stúdióban osztálytársak voltak. Az album elérte a aranylemez minősítést. A lemez egyik legsikeresebb dala és egyben az első nagyobb siker, a Valahol egy férfi vár volt, amely három hétig vezette a VIVA televízió slágerlistáját. Adrienn az első albumának kiteljesedését meghozó Mennem kell tovább című sikerballadájával folytatta.
 
2003 őszén útjára indult a Szeress most! című szappanopera az RTL Klubon, aminek főcímdalát énekli. Ez a szám hatalmas áttörést és országos ismertséget hozott neki. Három hétig vezette a VIVA Chart listáját is. 2004-ben jelent meg Adrienn második albuma Zséda-Vue címmel. Az albumról több sikeres kislemez is megjelent, többek között: Motel, Mindhalálig mellettem vagy az Újhold. Ez volt az első olyan albuma, amely elérte a platinaminősítést.
 
2005-ben jelent meg első karácsonyi albuma Ünnep címmel, amely szintén elérte a platinaminősítést. Az albumról az A szürke patás című számból készült videoklip, mely máig is kedvelt karácsonyi dal lett Magyarországon.
 
2007-ben Létray Ákos felkérte az akkor első gyermekét váró Adriennt egy duettre a Valahol című számhoz. A dal 2007-ben a VIVA TV slágerlistáján elérte az első helyet, éves zenei összesítésében a második, egyben az első magyar dal lett. A duett több mint 40 héten át szerepelhetett a Mahasz Top 40 rádiós slágerlistán így talán Adrienn eddigi legnagyobb sikere lett.
 
2008-ban jelent meg negyedik albuma Rouge címmel. Az album első kislemeze a Fekete rúzs, amely a VIVA TV slágerlistáján elérte az első helyet. A Rouge album következő kislemeze az És megindul a Föld, 2009 legjátszottabb hazai dala lett. 2009. május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában adott telt házas koncertet a varázslatos énekesnő. A műsor közel 15 éves pályafutásának keresztmetszete volt, valamennyi nagy slágere, legkedvesebb dalai hangzottak el az Arénában, és persze a legfrissebb, a Rouge album legjobbjai sem maradhattak ki a repertoárból.
 
2011 őszén 5. albuma előfutáraként megjelent a Legyen úgy című dala, amely azonnal közönség siker lett. 2012 nyarán újabb dallal jelentkezett, melynek címe Más világ. 2012 őszén debütált 5. stúdióalbuma "Ötödik érzék" címmel. 2013 őszén új videoklippel jelentkezett, amely a Hétköznapi mennyország című dalához készült. 2014 őszén megjelent a Hány percet élsz című dala. 2015 augusztus végén látott napvilágot Legyél a másé című száma, amelyet Vastag Csabával énekel.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek