Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

The Veronicas

Alakulás éve: 2005   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
A The Veronicas nevű együttest egy ausztrál ikerpár, Lisa és Jessica Origliasso alapította, akik már kiskoruktól kezdve a show-business világában mozogtak.
 
A mindig aktív lányoknak már a korai időszakban megmutatkozott egyedülálló tehetsége az éneklés és színészkedés terén, hiszen még iskolába jártak, amikor már számos fellépés gazdagította repertoárjukat. Különféle rendezvényeken és díjátadókon énekeltek, ezzel pedig hamar hozzá is szoktak a szerepléssel együtt járó izgalmakhoz, ráadásul jó korán felhívták magukra a különféle tehetségkutató ügynökségek figyelmét.
 
A lányok rengeteg lehetőséget kaptak a szereplésre: többek között 3 tini-pop albumot is kiadtak, és szerepet kaptak a Cybergirl című ausztrál televíziós sorozatban is. A szereplés mellett az ikrek a dalszövegírásban is jeleskedtek, több bandának is írtak számokat. Az évek során a lányok stílusa a tini-pop felől a rock felé fordult. Ekkor alapították meg két barátjukkal a Teal nevű formációt, és elkészítették a Baby It's Over című számot, amelyet a helyi rádióadók is játszottak. Bár a formáció zeneileg nem lett túl jelentős, az Origliasso lányok dalszövegeire több kiadó is felfigyelt, így többek között az Australian Idol győztesének debütáló albumán is feltűnt egy számuk, a For You.
 
Ekkorra már az ikrek elég ismeretséget szereztek maguknak ahhoz, hogy belekezdjenek saját karrierjük egyengetésébe. Hayden Bell producer vezetésével elkészítették első demoikat és elkezdtek közreműködőket keresni. Nem sokkal később már lemezszerződést írhattak alá a Warner kötődésű Sire kiadóval, amely gondozásában jelent meg debütáló albumuk, a The Secret Life of... 2005-ben. Az album hatalmas sikernek bizonyult, többszörös platina státuszt ért el és az ausztrál album-eladási listán a negyedik helyig jutott. A lemezről öt kislemez is készült, melyről 3 bejutott a top10-be is.
 
Az album sikerét követően a lányok turnézni indultak, majd elkezdtek dolgozni következő anyagukon. 2007-ben jelent meg a Hook me up, melynek sikere még a bemutatkozó album fogadtatását is felülmúlta. Erről szintén 5 kismelezt adtak ki: a Hook Me Up, az Untouched, a This Love, a Take Me On The Floor és a Popular. Az album címadó dala lett a lányok első No.1. kislemeze. Az Untouchedot a magyar zenecsatornák és rádiók is sokat játszották.
 
Ezt követően egy hosszabb szünet érkezett a lányok zenei karrierjében. Korábbi kiadójuk, a Warner Bros. Records akadályozta új albumuk megjelenését, így egyedül egy kislemezt tudtak kiadni 2012-ben, a Lolitát.
 
2014-ben kiadót váltott az együttes, a Sony Music Entertainment pedig 2014 végén kiadta harmadik nagylemezüket, mely a The Veronicas címet kapta. Az albumról 3 kislemez született: a You Ruin Me, az If You Love Someone és a Cruel.
 
Csaknem két év hallgatást követően, 2016 nyarán az In My Blood című dallal tértek vissza a zenei életbe.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek