Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

The Chemical Brothers

Alakulás éve: 1992   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Alternatív/Elektro
A Chemical Brothers egy többszörös Grammy-díj nyertes angol elektronikus zenei duó, melyet Tom Rowlands és Ed Simons alapított. Az együttes pályafutása a Naked Under Leather nevű klubban, 1992-ben a The 237 Turbo Nutters név alatt indult, főleg hiphop, techno és house zenét játszottak.
 
Még ebben az évben The Dust Brothers néven kezdtek alkotni, első számukat, a Song To The Siren-t a Diamond Records kiadónál publikálták. 1993-ban készült el a Chemical Beats, mely a két évvel később megjelent Exit Planet Dust című lemezükön is szerepel, egyben az általuk elindított új zenei irányzat, a big beat úttörője is.
 
1995 márciusában nemzetközi turnéba kezdtek, így Amerikába is kijutottak. Nagy port kavart, hogy már létezett egy amerikai Dust Brothers nevű együttes, mely jogi lépésekkel kényszerítette a brit The Dust Brothers-t a névváltoztatásra. A felmerült The Grit Brothers és a The Chemical Brothers közül végül az utóbbit választották, a The Chemical Beats daluk címe nyomán.
 
1995 júniusában jelent meg első nagylemezük, mely rövidesen a brit eladási listák kilencedik helyére kúszott fel, következő év januárjára aranylemezzé vált, februárban a 90-es évek 39. legjobb albumává választotta a Select Magazine. Az eddig megjelent nyolc stúdióalbumukból hat első helyezést ért el az Egyesült Királyság hivatalos albumlistáján. 13 daluk került be a top 20-ba, a Setting Sun és Block Rockin' Beats listavezető is volt a UK Singles Charton.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek