Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Szentpáli Roland

Alakulás éve: 1989   Weboldal
Zenei stílus: Klasszikus
Szentpáli Roland (Nyíregyháza, 1977. május 8.) zeneszerző, tubaművész. Az utóbbi években a 19. századi mély rézfúvós hangszerek (pl. ophikleid, szerpent) koncertéletbe való visszahozásán is fáradozik.
 
Zeneiskolai tanulmányait 12 éves korában kezdte el a Nyíregyházi Zeneiskolában, tanára Lukács Sándor volt. 1991-1995 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium hallgatója, ahol Bazsinka József és Adamik Gábor tubaművészek a tanárai. 1995-től a Liszt Ferenc Zenemüvészeti Fôiskola hallgatója. 1993-ban Roger Bobo, a Pro Harmonia Mundi Alapítvány és a Yamaha cég hangszert adományozott részére, melyet Amszterdamban vett át, egy ünnepi koncert keretében. 1993-ban a IV. Országos Rézfúvós és Ütős Versenyen (Miskolc) I. helyezett és Nagydíjas.

1994-ben elnyerte a Bartók Béla Ifjúsági Szimfonikus Zenekari Alapítvány Kuratóriumának Bartók Béla Ifjúsági Szimfonikus Zenekari Díját. Alapító tagja a Brummadza Tubakvartettnek. 1997 novemberében Franciaországban nemzetközi tubaversenyen 2. helyezett lett. 1998 decemberében Nyíregyháza város díja kitüntetésben részesült, és megkapta az Artisjus Zenei Alapítvány díját.

1999 februárban a gdanski nemzetközi rézfúvós verseny 1. helyezettje, áprilisban a Donald Beyer tubaverseny győztese, szintén áprilisban Münchenben az EBBA által rendezett rézfúvós versenyen a legjobb tubás, és az összesített verseny II. helyezettje. Ugyanebben az évben novemberben a londoni Royal Cafe Covent Garden művészeivel lépett fel, decemberben pedig megnyerte az ausztráliai Sydney Tubamania nemzetközi meghívásos versenyt.

Roland zeneszerzőként is aktív és nemzetközileg elismert. A tubára és más fúvós hangszerekre komponált darabok mellett, mind vokális/oratórikus, mind kamarazenei és nagyzenekari művei igényes alkotói világának spektrumát jellemzik. 1994 februárjában saját szimfonikus zenekari kíséretes tubaversenyét adta elő, melyet élőben közvetített a televízió. Műveit előadta és azokból felvételt készített a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara mellett többek között a Győr Symphonic Band, a Hong Kong Young Musicians' Wind Orchestra, a Sydney Camerata, és a Dohnányi Szimfonikus Zenekar is. Szólista és zeneszerzői elfoglaltságai mellett jelenleg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tubása. Számos felkérésnek eleget téve rendszeresen tart mesterkurzusokat az USA-ban, Dél-Amerikában, Japánban és Európa országaiban.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek