Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Radics Gigi

Alakulás éve: 2012   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Radics Georgina, művésznevén Radics Gigi (Salgótarján, 1996. augusztus 18.) magyar énekesnő, aki először a Megasztár 5-ben tűnt fel, ahol a legjobb 24-ből esett ki, majd két évre rá a 2012-es Megasztár 6 győztese lett.
 
Radics Gigi tehetségét apukája fedezte fel 6 éves korában, és elhatározta, segíteni fogja énekesi karrierjében. 8 évesen zenekart szervezett neki, amellyel ingyen járták az országot, és különböző fellépésekkel próbáltak Giginek hírnevet szerezni. 10 éves korában az akkori menedzsere klipet készített Gigiről, Suli után címmel, ez lett első saját dala, amely nem aratott nagy sikert, ugyanis nem szerzett vele országos hírnevet, ahogy tervezték. Gigi kiskora óta elismert énekesnő szeretne lenni, amely mostanra már sikerült, bár rengeteg próbálkozás árán. Az énekesnő 2011 februárjában Most miért félsz címmel kislemezt és videoklipet jelentetett meg, majd 2011 őszén jelentkezett a tehetségkutató következő szériájába. (Bár előtte már a Megasztár 4-ben is feltűnt, ott a legjobb 200-ig jutott 2008-ban.) A Megasztár 6 döntői során végig őt tartották a legesélyesebbnek a győzelemre, majd a május 25-i fináléban hatalmas szavazati fölénnyel győzedelmeskedett Szakos Andrea felett. A döntőben az eddigi győztesek és az amerikai sztár, Flo Rida is fellépett vele. Ezzel is egy álma vált valóra.
 
Gigire Michael Jackson producere, Quincy Jones is felfigyelt, majd a világhírű Montreux Jazz Festival-ra meghívta énekelni, ahol olyan neves előadók is megfordultak mint pl. Bobby McFerrin. A világhírű producer a világ 5 legjobb hangja közé sorolta Gigit. 2012 nyarán Los Angelesben vették fel első stúdióalbumának, a Vadonatúj Érzésnek több dalát, és többek között itt forgatták albumvezető dalának videoklipjét, a Daydream-et is. Mindez Kelemen Huba magyar származású, amerikai zeneszerző meghívására történt, aki Pascal Guyon és Jack David Elliot oldalán írta meg Gigi néhány új dalát, de szerepel az albumon magyar zeneszerzőtől származó dal is, mint a Jánosi, vagy Malek Miklós által írt dalok. A lemez nem sokkal a megjelenést követően aranylemez lett.
 
2013. január 10-én az MTV beválasztotta Úgy fáj című nagy slágerét A Dal című eurovíziós nemzeti döntőbe. Bár nem ő képviselte hazánkat Malmőben, de nemzetközi ismertsége felé gőzerővel robog. A Megasztár 6 óta több külföldi felkérése volt, így a 2013. augusztus 8-án megrendezett Milánói Szimfonikus Zenekar cseh karmestere is meghívta rock dalokat énekelni, amellyel óriási sikert aratott, hisz nem kevesebb mint négyszer tapsolták vissza. Rajta kívül csak nála idősebb, cseh előadónők énekeltek a koncerten. Olyan legendás rock dalokat adtak elő, mint a Pink Floyd, AC/DC vagy Queen dalok. De már fellépett Ukrajnában, és Szlovákiában is. Gigi elárulta, a milánói koncert nem az utolsó állomása a külföldi turnénak. Nyáron hazánk legnagyobb fesztiváljain lépett fel, többek között az EFOTT nyitó napján is, ahol duettet énekelhetett a Kossuth-díjas Kovács Katival.
 
2014-ben az énekesnő ismét bekerült az M1 A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe, ezúttal Catch Me című dalával. 2014 októberében jelent meg a Barna Lány című albuma, mely elérte a Dupla Platinalemez státuszt. 2015-ben az István a Király legújabb verziójában ő alakíthatta Koppány lányát Feke Pál és Varga Miklós oldalán.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2