Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

Pápai Joci

Alakulás éve: 2005       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Pápai József 1981. 09. 22-én született Tatán. A zenével korán kapcsolatba került, mivel bátyja hatására már 4 évesen elkezdett gitározni, dalokat írni. Fejlődése során hatással volt rá a 60-70-es évek, a rock, a pop, a soul, az R&B zenei stílus. A sport is meghatározó része volt az életének, de végül a zene mellett döntött. A nagyközönség előtt 2005-ben mutatkozott be a Megasztár című tehetségkutató műsorban, ami után önálló nagylemezzel debütált.
 
Első nagy slágere a Ne nézz így rám című dal volt. 2006-tól számos közös felvételben (Nélküled, Nekem ez jár) közreműködött Majka oldalán, de a legnagyobb sikert a 2015-ben megjelent, Mikor a test örexik című dal aratta. Joci ezután egy újabb önálló dallal jelentkezett, amit Caramellel és Szabó Zével közösen hoztak létre, Elrejtett világ címen. Legutóbb szintén Majkával közösen jelentkeztek egy könnyed pop-funk dallal, melynek címe Senki más volt.
 
2016. december 8-án bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorába, A Dal 2017-be bejutott az Origo című dala, melyet saját maga szerzett. Először 2017. február 4-én, a nemzeti dalválasztó harmadik válogatójában lépett színpadra, ahol a zsűri és a nézők szavazatai alapján a második helyen végzett, és továbbjutott az elődöntőbe. 2017. február 10-én, A Dal első elődöntőjében a zsűri és a nézők szavazatai alapján 45 ponttal az első helyen végzett, és továbbjutott a műsor döntőjébe. Február 18-án a döntőben a nézőktől ő kapta a legtöbb szavazatot, így ő képviselhette Magyarországot május 9. és 13. között Kijevben, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A második elődöntőben a zsűrinél Joci dala 66 pontot (7. hely), a közönségnél 165 pontot kapott (2. hely). Ez összesítve 231 ponttal a második helyet jelentette a 403 pontos Bulgária mögött. A május 13-i döntőben a 17. helyen 48 ponttal zárta a zsűris szavazást. A közönségszavazáson Magyarország a 7. legtöbb pontot kapta, azaz 152 pontot, így az Origo összesen 200 pontot szerezve a 8. helyen végzett.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Dalszövegek

  • 1
  • 2
  • Oldalak száma: 2