Előadó
Regisztrálok
BELÉPÉS
E-mail cím
Jelszó

Elfelejtett jelszó

Szerkesztés

OliverFromEarth

Alakulás éve: 2015   Weboldal       Facebook
Zenei stílus: Pop/Rock
Patocska Olivér énekes, dalszerző Budapesten született 1992. 05. 04-én, itt is nőtt fel. Budapesten tanult, a Dózsa György Gimnáziumban, majd a szintén budapesti Katona József Gimnáziumba ment át, 2010-ben itt érettségizett le. Kisebb korában tanult furulyázni, klarinétozni és szaxofonozni zeneiskolában, majd önmagát képezve gitáron és zongorán is megtanult játszani. Éveken át színjátszó csoportokba járt, majd rájött, hogy a prózai darabok helyett szívesebben szerepelne zenés darabokban, így kezdett el 17 évesen az énekléssel foglalkozni. Anyagi okok miatt azonban érettségi után külföldre költözött a testvére után Németországba, ahol szakácsként talált magának munkát, majd alig egy éven belül visszaköltözött Magyarországra.
 
A ByTheWay együttessel vált ismertté a 2013-as magyarországi X-Faktor negyedik évadában, ahol a műsor hazai történetének legsikeresebb csapataként második helyezést értek el. Később a Bravo OTTO gálán elnyerték az év felfedezettje közönség díjat, majd 2014-ben kivált a fiúbandából és karitatív tevékenységekkel kezdett el foglalkozni. 2015-ben aztán kis szünet után újra munkába állt, hogy felépítse szólókarrierjét.

Képgaléria

Koncertek

Nincs a közeljövőben koncertje ennek az előadónak.

Albumok

Ehhez az előadóhoz még egyetlen album sincs társítva.

Dalszövegek